Magyarországon az idei tél átlagosnak volt mondható, február végéig nem volt csontig ható hideg, bár sokan hiányolták a téli tájakra jellemző, sportoláshoz alkalmas hótakarót. Ez utóbbi egyben azt is jelenti, hogy a telünk kissé aszályosra sikerült, pedig a növényeknek szüksége lenne a talajba beszivárgó, olvadó hólére is. A Föld más területein viszont sokan szenvedtek a szélsőséges időjárástól, az Egyesült Államokban mínusz negyven fok alá süllyedt a hőmérséklet, Ausztráliában viszont negyven fok fölötti meleg tombolt, Ausztriában több méteres hó keserítette meg az emberek életét.
Vajon ezek a szélsőséges jelenségek csak az időjárás szeszélyeit jelentik, vagy már a globális éghajlatváltozás folyamatának részei? Mindnyájan emlékszünk hidegebb és langyosabb telekre, hűvös és esős, vagy éppen forró és aszályos nyárra, szelekre, viharokra, térdig érő hóesésre, ezek egyértelműen időjárási jelenségek, amit nem szabad összekeverni az éghajlatváltozással. Ugyanakkor a klímakérdésekkel foglalkozó tudósok arra hívják fel a figyelmet, hogy a globális éghajlatváltozást, vagyis a Föld átlaghőmérsékletének emelkedését jelzik az egyre gyakrabban, a bolygó egyre több területén jelentkező időjárási szélsőségek is.
A globális felmelegedés miatt csökken a sarki jégtakaró kiterjedése, olvadnak a gleccserek a magasabb hegységekben és növekszik a tengerek vízszintje. De hát a tengerek és óceánok messze vannak, a magas hegyekbe kevesen járnak, és talán nem is baj, ha télen nincs olyan hideg. Vajon mi történhet velünk itt a védett Kárpát-medence közepén, Érden? Évekkel ezelőtt még átlagos vélekedés volt, hogy a globális felmelegedés nálunk a mediterrán térséghez hasonló kellemes időjárást jelenti, de a szélsőségek itt is megjelentek, gondoljunk csak a tavaly nyáron közel öt hétig tartó hőhullámra, vagy a várost többször is elöntő özönesőkre. A következmények bizony bennünket is elérnek, így például súlyos aszályokat jósolnak a tudósok Magyarországnak.
Mai tudásunk szerint az éghajlatváltozás felgyorsulásáért egyértelműen az emberi tevékenység, az életmódunk és az energiahasználatunk a felelős. De nem lehet mindenért másokat, például a világgazdaságot okolni, mi magunk, minden egyes ember is felelős a kialakult veszélyhelyzetért.
Gondoljunk csak arra, hogy a városunkban, itt Érden is sok háztartásban égetnek télen szemetet, műanyagot, hogy az autónkat használjuk a tömegközlekedés helyett, kevés még a háztetőkön a napelem, és így tovább.
Nagyot hibázott a kormány is, amikor a lakóházak energetikai korszerűsítésére kapott uniós támogatást középületekre csoportosította át, a 90 milliárdos összegből sok házat lehetett volna szigetelni, ezáltal a CO2 kibocsátást csökkenteni. Most csak az a lehetőség marad, hogy aki ki tudja fizetni, az szigeteli a házát, korszerűsíti a fűtését, vagy napelemet szerel a házára. De az is segít, ha nem fűtjük túl a lakásokat, redőnyökkel, függönnyel zárjuk ki a hideget, vagy éppen a meleget.
Nagyon fontos a terület vízmegtartó képességének javítása is. Fontos, hogy a kertünkben tartsuk a csapadékvizet, gyűjthetjük a vizet esővíztárolóban, vagy közvetlenül a talajba juttathatjuk, úgy, hogy az ereszcsatornák vizét a talajba vezetjük. Ma is látok olyan házat a környékünkön, ahol az ereszcsatorna vége az utcai kerítéshez, pontosabban az utcára vezeti a vizet. Baj van a most épülő vízelvezető csatornákkal is, a lebetonozott árkok nem engedik a talajba szivárogni a vizet. Érd egyes részein kevesebb a csapadék, mint a környéken, így nagyon fontos lenne, hogy a talajaink minél több vizet nyeljenek el, ezzel is biztosítva a CO2 megkötő növényzet túlélését. A városnak pedig víztározókat kellene építeni. A felsorolt néhány példa is mutatja, hogy rajtunk, érdieken is múlik éghajlatváltozás következményeinek csökkentése. Sok jó ötlet olvasható például a Világhálón, ezekről később még szó esik.