A nagyobb igazság

A félelemre és megfélemlítésre alapított világrendben nem is lehet csodálkozni azon, ha az ember nem bízik az angyal eljövetelében. De azért az angyal mégis eljött és szállást keres az emberek szomorú szívében az isteni Gyerek számára.

A Karácsony itt van. Lehet, hogy csak hangulat, csak külsőség: mégis nagyon nagy és áldott alakalom, talán az utolsó alkalom arra, hogy mélységes igazságára ráébredjünk és a hangulatból valóságot, a külsőségből lelkiséget teremtsünk.

Alig volt Karácsony, amely érdemtelenebb emberséghez jött volna, mint a mostani. Végzetesen hiányzik korunk egész közszelleméből, kormányzatából, neveléséből és kultúrájából az a lelkiség, mely föl tudná fogni a Szeretet valóságát. Nem lehet szomorúbbat elképzelni, mint azt a tényt, hogy a mai ember nem akarja megérteni és elfogadni azt, ami az övé és ami érette jött e világba.

Az a nagy bizalmatlanság, amellyel nemzet nemzetre néz, az a vak sovinizmus, mely nemzetet nemzet ellen bőszít, az a sötét önzés, amellyel a nagy a kicsit meg akarja enni, az ellentétek serege, melyek miatt egy nemzeten belül is százfelé szakadnak az emberek, csüggesztő bizonyítékai annak, hogy a világ nem akar, nem tud az ijesztgetés, fenyegetés és büntetés módszeréből a nagylelkű bizalom és engesztelő szeretet szabad, boldog, föloldó útjára térni.

Pedig az utóbbi években minden nemzet olyan súlyos megpróbáltatásokon ment át, hogy az emberiség jövőjének útja minden mélyebben gondolkozó ember előtt sötétségbe borult és mindenki érzi, hogy maga a legnagyobb érték, az ember méltósága és önmagába vetett bizalma rendült meg az egész világon. Mindenki várva-várja, hogy történjék valami nagy és áldott fordulat, ami visszaadja azt a hitet, hogy lehetséges és érdemes embernek lenni s hogy az életnek van értelme és célja.

De a Karácsony éppen azt hirdeti nekünk, hogy minden külső változásnak lelki feltételei is vannak s belső változás nélkül igazi eredményt várni nem lehet. a népek lelkületében kell a jobb igazságnak kifakadnia ahhoz, hogy jobb világrend szülessék.

Lehetséges-e ez? ... Legalább most, a szent ünnep hangulatában próbáljunk gyermeki bizalommal igent mondani reá. Az evangéliumnak egykor megvolt a belső, lelki hatalma ahhoz, hogy nagyon egyszerű emberek áthevült lelkén keresztül egészen új világot teremtsen a földön. Ma ne volna meg ugyanaz a belső ereje és igazsága? Hiszen az igazság tegnap és ma és mindörökké ugyanaz.

De mi is ez az igazság? ... Nem a jog, az érdem és az érdek igazsága. Akarácsonyi evangélium ezeknél sokkal nagyobb igazságot jelent.

Ez az igazság abban nyilvánult ki, hogy az isteni Szeretet önként leszállott a gyűlölet világába, eljött megváltani azokat, akiknek ehhez semmiféle joguk nem volt, akik ezt egyáltalán nem érdemelték meg, sőt éppen az ellenkezőjét érdemelték volna. Eljött, hogy meggyógyítsa és megbocsássa a bűnt, hogy megbéküljön azokkal, akik őt megbántották és kitaszították a világból.

A Szeretet ingyenvaló, nem jogszerinti, nem érdemet jutalmaz. Nem érdekeket szolgál. Ajándék, kegyelem.

Ez a nagyobb igazság ma a templomi szószékek igazsága s talán még ott is egyre ritkábban és halkabban hangzik fel. Éppen ez mutatja az emberiség igazságainak belső hazugságát, hogy kettéválasztották az egyetlen és oszthatatlan életet, templomra és piacra, kegyes szólamokra és kegyetlen cselekedetekre. Pedig ez a nagyobb, azaz valóságos igazság az élet, a gyakorlat számára született, s ma, ránknézve azt a létparancsot jelenti, hogy az emberi viszonylatokat csak egy módon lehet igazán és gyökeresen megjavítani: a
kölcsönös nagylelkűség és méltányosság lelki hatalmával.

A keresztyén világközösségnek, mely annyi nemzetet és felekezetet foglal magába, csak éppen igazán és őszintén kellene keresztyénnek lennie ahhoz, hogy a külső módokon elképzelhetetlen megoldás bekövetkezzék és meginduljon, mint a földet elborító meleg áramlat, a lelki megengesztelődés és kibékülés új érája nemzetek és nemzetek, emberek és emberek között.

De ez az igazság őszinte lelkeket keres minden nemzetségből és ágazatból. Az őszinteség az, ami leginkább hiányzik ma a világból és amire a legnagyobb szükségünk van. Csak az őszinte lelkek lehetnek elég bátrak ahhoz, hogy ősi, egyszerű tényeket, a lélek természetes alapmeggyőződéseit szembe merjék szegezni az emberi életet megrontó hazugságok seregével. Az őszinte lelkek vannak hivatva arra, hogy A Karácsony szent, ősi, gyermekies igazságát, mely elrejtetett a bölcsek elől, de megjelentetett a kicsinyeknek, ismét az élet
fundamentumává tegyék.

És a nagyobb igazság, nem törődve semmi emberi igazsággal, megszólal: Mihelyt lélek keresi a lelket, a találkozás békességben és szeretetben fog megtörténni.

Sem emberek, sem nemzetek között, soha nem vezetett és nem is vezethet a kölcsönös nagylelkűség és méltányosság szelleme egyébre, mint békességre és jobb életre.

A jóakaratú megismerés vágya mindig testvérre talált a másikban.

A nemzetek emberekből állanak, akik valamennyien rá vannak szorulva a bocsánatra és valamennyien képesek a szeretetre.

Ha a szeretet zörget, az ajtót mindig testvérkéz nyitja meg.

... Nehéz ezt az igazságot befogadni a külső világban annyi csalódástól megsebzett és elidegenített lelkeknek. Nehéz, de nem lehetetlen és mindenek felett szükséges. Nem fog varázsszóra, egyszerre menni, az bizonyos. De ahol megpróbálják és állhatatosan követik, ott megtermi csodálatos gyümölcseit.

Kétségtelen, hogy az út, melyre a Karácsony fénye esik, lelki és egyéni.

A világ pedig egyetemes rendezéseket vár és sürget. Az a felfogás vált úrrá a nemzeteken, hogy az egyetemes megoldásokat csak terrorral és tömegekkel lehet elérni. A nagyobb igazság világosságában ez szomorú tévedés. Egyetemesen rendezni valamit, mindig azt jelenti: lelkileg és egyénileg rendezni. A lélek és az egyéniség az egyetlen egyetemes kategória. A bizalmat, mely minden közeledés alapja, nem lehet parancsszóra, erőszakkal és tömegesen kikényszeríteni. Erre a jóakarat önként meginduló emberei, lelkek, egyéniségek kellenek. Ilyenek minden oldalon sokkal többen vannak, mint ahogy a látszat csüggesztő hatása alatt gondolni mernők. Sőt, egészen biztos, hogy lénye legmélyén minden ember ilyen.

A maga helyén, hatáskörében és módján mindenki lehet és legyen is a jóakarat embere, akinek a karácsonyi angyalok a békességet hirdették.

A Karácsony szimbolikusan is, hagyományosan is a gyermekek ünnepe. A nagy, bölcs és erőszakos felnőttek ilyenkor megajándékozzák a kicsinyeket és bár előzetesen ezt az ajándékot mindenféle feltételhez kötötték, végre is nem különböztetnek jó és rossz gyermeke közt, mindenik megkapja az angyalfiát. Talán eszükbe se jut az ajándékozóknak, hogy ebben van a Karácsony nagyobb igazsága az emberi igazságokkal szemben.

Az emberek és nemzetek tovább fogják vitatni jogaikat és igazukat, hivatkozva érdemikre és létérdekükre mindenféle kis és nagy fórum előtt.

De amelyik ember, amelyik nemzet mindezek dacára is a nagylelkű kibékülés és a fáradhatatlan építőmunka útját választja a maga jövendője útjául, azé lesz a nagyobb igazság és a győzhetetlen élet.

1937

Makkai Sándor
(erdélyi magyar író, pedagógus, református lelkész, az Erdélyi református egyházkerület püspöke 1926-36 között)