Dr. Csőzik László beszéde 2019. március 15-én

Videón megtekinthető itt: https://www.facebook.com/csoziklaszlo/videos/661550157596446

Polgártársak! Demokraták! Barátaim!

Nemzeti ünnepünkön itt állunk Széchenyi István szobra előtt. A legnagyobb magyar alakja most, amikor már a Magyar Tudományos Akadémiára is sor kerül a rombolásban, különösen arra emlékeztet, mennyit is változott a közélet minősége a reformkorhoz képest. Széchenyi még jószágai egy esztendei jövedelmét áldozta az akadémia-alapítás nemes céljára, ma ez épp fordítva van: az ország éves gazdasági növekedésének megfelelő mértékű közpénz vándorol magánzsebekbe, korrupt módon.

Polgártársak! A régi világot általában meghaladni szoktuk. A fejlődés nem áll meg, legfeljebb néha megtorpan. Ám ma olyan időket élünk, hogy mindez megfordulni látszik, mintha visszafelé mennénk az időben. Az áprilisi törvényeknek, a 48-as vívmányoknak szükségszerűen be kellett épülniük jogrendünkbe. Történelmi idők jöttek-mentek, köztársaságok kiáltódtak ki, s a törvény előtti egyenlőség, a szabad beszéd, a cenzúra eltörlése a XX. század végére hétköznapjaink részévé vált. Aztán nemrégiben történt valami végzetes: bekövetkezett egy sötét fordulat, s 48’ dicső tettként megvalósult álomból ismét elérendő céllá lényegült át. Szép lassan oda jutottunk, hogy nem vissza-, hanem előrefelé kell tekintenünk rá.

Ma nem a polgári forradalom eszméje, hanem jóformán a sötét középkor felé haladunk. Nem a takarékos, átlátható, szolgáltató állam képe, hanem a Károly Róbert előtti idők oligarchavilága felé. A modern Csák Máték és Aba Amádék azonban abban különböznek a régi tartományuraktól, hogy ők már nem a király ellen harcolnak, hiszen őket nem más, mint maga a király emelte fel. A király jóvoltából – s talán épp a királynak is – tollasodnak. És ezek azok a fickók, akik szalonnát vágnak az Ipad-en, s közben azt hiszik, nekik mindent szabad. Nesze neked, ’48!

Tisztelt Egybegyűltek! Európa forradalmai akkor elzúgtak, ma viszont Európa zúg el. Elzúg mellettünk. Pedig Európa most nem csendes, hanem hangos, újra hangos. S lármájában a magyar szó a legdurvább, a legfülsértőbb, a leginkább unióellenes. Azt üzeni, kívül tágasabb, nem azt, hogy belül otthonosabb. Miközben a hatalom ahol éri, savazza Európát, s mérgezi az emberek lelkét a hazug migránspropagandával, gátlástalanul felveszi, mi több, oligarcháin keresztül bizony meg is csapolja pénzét.
Ilyen értelemben ma az Európai Unióról lassan úgy kell beszélnünk, mintha a Monty Python társulat tagjai lennénk. „Mit adtak nekünk a rómaiak?” Mit adott nekünk Brüsszel? Ne menjünk messzire, csak itt Érden a csatornát. Az EU nélkül ma is a pöcegödrök és az emésztők városa lennénk. A fejlesztésre fordított pénzek elsöprő többsége nálunk is, máshol is az uniós támogatásokból származik, nélkülük nem lett volna növekedés. Európa és ’48 ebben az értelemben is összetartoznak.

Barátaim! Március 15-e vitán felül a szabadság ünnepe. De miben áll a szabadság ma? Birtokoljuk-e azt ugyanúgy, ahogyan korábban párszor már megadatott?
A szabadság ma nem mindenkit illet meg egyformán. A szabadság ma elsősorban a hatalom és a holdudvar szabadságát jelenti. Ha csak a sajtóét nézzük, elmondhatjuk, a helyi újságban még fizetett hirdetés formájában sem tudtuk megjelentetni ezt a rendezvényt. Szamizdatszerű újságokat vagyunk kénytelenek gyártani, melyeket mi magunk terjesztünk. Itt tartunk, ilyen időket élünk.

Meg olyanokat, hogy a minap a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen még Petőfi is cenzúra alá került. Az egyetemi ünnepségen nem hangozhatott el egy a mai hatalmi kánonba nem illeszkedő strófája. Hadd olvassam most fel ezért most itt a Magyar vagyok utolsó versszakát, legyen ez egy jelképes tiltakozás a történtek ellen:

„Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég,
Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok!
Itt minálunk nem is hajnallik még,
Holott máshol már a nap úgy ragyog.
De semmi kincsért s hírért a világon
El nem hagynám én szűlőföldemet,
Mert szeretem, hőn szeretem, imádom
Gyalázatában is nemzetemet!”

Demokraták! Ha a márciusi ifjak arra vártak volna, hogy minden körülmény ideális legyen, sosem tört volna ki a forradalom.

A Váci utca sarkán az egyébként rosszul beszélő márciusi ifjú, a dadogó Sükey Károly költő volt az, aki először felolvasta az arra járó, nem túl nagy érdeklődést mutató közönségnek a 12 pontot. Nem tudták, hogy miről beszél, nem is nagyon hallották, de valamiért úgy érezték, vele kell tartani. A hatalom megpróbálta elhurcolni Sükeyt, de a köré gyűltek ellenálltak. Innen indult el március 15. Innen, s nem az ideális körülmények közül. A lehetetlenségből. Ugyanúgy, ahogy ’56 vagy akár ’89. Nem kell mindig az ideális körülmények bekövetkezésére várni. Azokat mi teremthetjük meg.

Ahhoz, hogy változást érhessünk el, szükségünk van egymásra. Azért ünneplünk most itt, és azért adtuk ennek a rendezvénynek azt a címet, hogy „A mi március 15-énk”, mert a jelenlegi központi és helyi hatalom is kirekesztő. Az Orbán-kormány és helytartói nem gondolkodnak békében, szabadságban és egyetértésben. Az ő békéjük, szabadságuk és egyetértésük nem a miénk. Az ő békéjük, szabadságuk és egyetértésük arról szól, hogy nem hallgatnak meg senki mást, akinek ellenvéleménye lenne. Az ő szabadságuk arról szól, hogy nem korlátozhatja őket senki semmiben. Az ő békéjük a társadalom háborúja.

Ma a központi és helyi hatalom letéteményesei osztoznak egy tulajdonságban. Ez a tulajdonság a bezárkózásé. Aki nem kíváncsi azokra, akik nem értenek vele egyet, vagy földbe akarja döngölni azokat, nem méltó arra, hogy vezessen egy országot vagy egy várost Európában. Mert a demokrácia éppen abban különbözik a diktatúrától, hogy a közjó vitákban dől el. Hogy nekünk, mindnyájunknak közünk van ahhoz, hogy mi történik velünk. Mindegy, hogy egy kicsi helyi közösségről, vagy az egész magyar társadalomról van szó. Nekünk közünk van ahhoz, hogy mi történik ezzel a várossal.

Közünk van ahhoz, hogy egy jótékonysági futást nem tudunk megrendezni úgy, ahogy azt szerettük volna, vagy ahhoz, hogy egy tüntetést unplugged, a közteret sötétségbe borítva kell megtartanunk, mert az a helyi hatalomnak nem tetszik.

Közünk van ahhoz, hogy a város polgárai által befizetett csatornapénzekből, noha kigazdálkodhatták volna a teljes összeget, csak alamizsnát juttatnak vissza.

Közünk van ahhoz, hogy tort ül felettünk az arroganciájuk, hogy minden hivatalos ünnepségen – meglehet, az éppen most zajlón is – kiátkoznak, csürhének, álszent és hazug bandának neveznek minket. Nem válogatva az alpári kifejezésekben sem.

Közünk van ahhoz, hogy amikor megvédjük Érd egyik legnagyobb büszkeségét jelentő Elvira majort, amikor kiállunk a gyümölcsös génbank és ültetvényes mellett, akkor ne nevezzenek minket árulóknak és károkozóknak.

Közünk van ahhoz is, hogy amikor erőszakos módon számolnak le akár a sajátjaikkal is, nemet tudjunk mondani a nyers erőn alapuló sakkban tartásuk politikájára.

Mi ezzel szemben mások vagyunk. Mi vagyunk azok, akik egységre leltünk a sokszínűségben. Mi vagyunk azok, akik képesek voltunk kompromisszumokat kötni azért, hogy ez a március 15-e itt közös lehessen. Hogy ne zárjunk ki senkit, akivel vitánk van, és olyat sem, akivel nagyon sok mindenben nem értünk egyet.

Ne várjunk arra, hogy ideális legyenek a körülmények! Tudom, hogy a márciusi ifjak sem vártak az ideális körülményekre. Esett az eső? Igen, esett. Beszédhibás volt az első felszólaló? Igen, dadogott. És kit érdekelt? Senkit, mert elindultak Landerer Lajos és Heckenast Gusztáv nyomdájába, és megcsinálták a forradalmat. És nem törődtek azzal, hogy esetleg elbukhatnak. Mert a forradalmat nem magunknak csináljuk, hanem a jövő nemzedékeinek. Nem azért csináljuk, nem azért vágunk bele, mert biztosan nyerünk, hanem azért, mert ez a becsületes, és nem tudnánk másnap tükörbe nézni, hogyha nem tennénk meg.

Ezért vagyunk ma itt, ez a mi március 15-énk üzenete.

Mi nem ilyen városról álmodunk. Teljesen mindegy, hogy konzervatívok, szociáldemokraták, liberálisok vagy zöldek vagyunk: mi egy olyan városról álmodunk, ahol nem csak, hogy közünk van a jövőnkhöz, de jogunk van arra, hogy közösen tegyünk érte. Érd ma nem ilyen város. És mi itt arra teszünk fogadalmat, hogy egy ilyen várost építünk, egy ilyen városért küzdünk. Benne vagytok?

Éljen a magyar szabadság! Éljen a haza!