Közterületeink
Typography
  • Smaller Small Medium Big Bigger
  • Default Helvetica Segoe Georgia Times

Bizonyára minden érdlakó örömmel fogadta a hírt, hogy elkezdődtek a csatornázási munkálatok. Az is nagyon szép dolog, hogy hétvégén is dolgoznak. De! Vajon hogy eshet meg az, ami ma történt eközben? Valahol (talán a Somogyvári utcában, ha jól értettem) úgy tépték el az ivóvízhálózat nyomócsövét, hogy hiába mentek oda a vízmű szakemberei, a munkagéppel meg sem tudták közelíteni a helyszínt! Vajon, ha tűz ütne ki...? Egyszerűen nem hiszem el, hogy nem lehet úgy megszervezni egy ilyen munkát, hogy a veszélyesebb szakaszokon (amíg a markológépek dolgoznak) legalább egyik irányból géppel-autóval is be lehessen jutni! Feltételezem (vagy ez túlzott jóindulat?), hogy amikor már kézzel bontanak, akkor nem verik szét a főnyomócsövet. Tehát úgy gondolom, hogy markolóval sikerült elérni ezt a csodálatos "eredményt", aminek következtében egy jókora területen nem lesz víz, még azt sem tudni, menyi ideig.


Vajon mennyire végzik odafigyelve, felelősségteljesen a munkát azok, akik elnyerték a munkát? Vajon az így okozott károk elhárítását a lakók pénzéből gazdálkodják ki, vagy a felelősök díjazása csökken vele? És a lakóknak okozott járulékos károkat ki fizeti ki? Vagy a polgármester majd erre is azt mondja, hogy az önkormányzatnak nem az a dolga, hogy a szolgáltatókkal szemben védje a polgárok érdekeit?

No és a vízművek...

Számlát küldenek a szolgáltatásról, ahogy kell. De azon csak egy olyan telefonszám van feltüntetve, ahol az ügyfélszolgálat automatája mindössze annyit közöl, hogy csak hétköznap, munkaidőben intéznek ügyeket... A neten való keresgélés után sikerült találnom egy telefonszámot, ahol az automata bemondta, hogy az ügyintéző kapcsolásáig várjak, majd letette... Ismét hívtam, ismét bemondta, ismét letette... Következő szám: hosszabb automata szöveg, a lényeg a végén: ügyintéző: 0-s gomb. Ott már sikerült élő emberrel beszélnem, ő mondta el, hogy a kollégái géppel meg sem tudták közelíteni a helyszínt, mert a csatornázók "dolgoztak".

Így működik ez a város, kérem! Rossz, felelőtlen gazdái vannak, eszetlen, szervezetlen, nemtörődöm munkavégzés folyik, senki nem kéri számon a mai korban elvárható színtű minőséget, és odafigyelést. Például miért nincs feltüntetve vajon a szolgáltató által kiadott számlán a hibabejelentő telefonszáma? Méghozzá a sok közül az, amelyiken fel is veszik... A számla hátoldalán amúgy kb. két-három gépelt oldalnyi szöveg található, arról, hogy kötelesek vagyunk díjat fizetni. A hibabejelentő telefonszám oda sem fért be. Pedig valószínűleg, külön pénzbe került, hogy egy ilyen jól megjegyezhető számuk legyen. Hosszas keresés után maga a szám megtalálható. Nem, nem mint hibabejelentéskor használható szám, áááá, nem. Hanem mint mérőállás-diktálási lehetőség!

Vízszivattyúk helyett csak a pénzszivattyúk dolgoznak. Felnézek itt balra a képernyő sarkába, látom, hogy ma éppen 4031 millió forint veszteségünk van csak abból, hogy felelőtlen döntéshozók rossz tanácsadókra hallgatva a lehető legrosszabb időszakban adósították el svájci frankban a várost. Ez, 15 ezer háztartással számolva,  268 733 Ft-ot jelent háztartásonként! Többet, mint a csatorna-hozzájárulás! És ennek mégcsak haszna sincs!

Ez kell ennek a városnak! Ez kell ennek a városnak?

Csak a rend kedvéért, hátha valamikor majd kidobja ezt az oldalt is a google, amikor egy rászoruló érdlakó keresi a számot, az elérhetőséget:

Érdi vízművek hibabejelentő telefonszám:  23-500-000, és a 0-s gombot kell nyomni a kezelő jelentkezéséhez.