avatar kerekasztalTiszteletben tartva Magyarország Alaptörvényében megfogalmazot gyülekezési, véleménynyilvánítási és kommunikációs alapjogokat, valamint hozzájárulva azok kiteljesedéséhez az Érdi Közéleti Kerekasztal lehetőséget kíván teremteni a kulturált, mások jogait nem sértő véleménynyilvánításhoz, vitához, mások meggyőzéséhez, véleményének formálásához, továbbá a közösségteremtéshez.

E rovatban a 2017. november 30-án alakult Kerekasztal munkájának dokumentumai olvashatók.

A felhívás itt olvasható.

A KEREKASZTAL újság cikkei másodközlésben elérhetőek itt, az egyes rovatok háttéranyagai pedig itt:

 

 

Egy szerethető, felelősségteljes, okosan gazdálkodó városért!

Lengyel Péter vagyok, 50 éves érdi közgazdász, két gyermek édesapja.

Első diplomámat a Külkereskedelmi Főiskolán szereztem, majd a Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetemen végeztem MBA-t. Orosz felsőfokú nyelvvizsgám mellett angolul is beszélek. Több mint 30 éve dolgozom, üzletkötőtől cégvezetésig bejártam a ranglétrát Magyarországon és külföldön egyaránt. Az utóbbi években startup vállalkozások operatív irányítását végeztem és teszem ezt jelenleg is.

Nem készültem tudatosan politikusnak. 2018-ig csak fotelből, baráti körben vagy az interneten - de ott is csak passzívan - foglalkoztam a közélettel, bár 18 éves korom óta minden választáson és népszavazáson részt vettem. Az utóbbi években azonban egyre nőtt bennem a cselekvési vágy, hogy az értékrendem szerint elfogadhatatlan politikai viszonyokon változtassak. Még emlékszem szüleim egymás közti beszélgetéseire a 80-as évekből, és az elmúlt időszak sajnos nagyon hasonló érzéseket, gondolatokat keltett bennem. Változás kell, de a jelenlegi uralkodó közgondolkozás inkább a feudális viszonyok rögzítésére törekszik.

onkormanyzati valasztas 2019 osszefogas 04 portrek 07 tetlak ors

Tetlák Örs vagyok, 43 éves nemzetközi kapcsolatok szakértő. Tusculanumban élek és jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem doktori iskolájában vagyok PhD hallgató. Azért indulok képviselőjelöltként az önkormányzati választáson, hogy Érd többé ne helyi Döbrögik hűbérbirtoka legyen, hanem együtt gondolkodó és tevékenykedő érdi közösségek otthona. Legyen Érd egy olyan családbarát város, ahol nem csak ígéret a járda, vagy a bölcsődei, óvodai férőhely és ahol barnamezős beruházások teremtenek az érdiek igényeinek megfelelő munkahelyeket. Ahol gyalogosan és tömegközlekedéssel kényelmesen megközelíthető közparkok és ökoparkok szolgálják az érdiek kényelmét és akár rövidtávon is elérhető cél a megyeszékhely rang elérése.

Én egy olyan városban szeretnék élni, amelyik sokkal jobban vigyáz az értékeire. Hogyha az Elvira majorra, Ófalu parlagon heverő kincseire, vagy a Könyves Kálmán utcai elhanyagolt temetőre gondolunk, akkor jól láthatjuk, hogy mire számíthatunk a jelenlegi vezetéstől. Ennek mi a tökéletes ellentétét szeretnénk a jövőben megvalósítani.

Dr. Csőzik László polgármesterjelölt és 12 főből álló képviselőjelölti csapata mától megkezdi a közös munkát Érden. Azért fognak dolgozni, hogy egy jelölt az egy jelölt elleni tisztességes versenyben, az októberi önkormányzati választáson leváltsák a rengeteg kritikát kapó jelenlegi testületet és városvezetést. Szándékuk szerint végre Érdet arra az útra akarják vezetni, ahová a város lakói már nagyon rég óta szeretnék!

kerekasztal ujsag 1905Elhatároztuk, hogy a polgárok közötti párbeszéd eszközeit bővítjük azzal is, hogy jelen közéleti újságot útjára indítjuk, s hátterét megalapozandó egyesületet is alapítunk. Az újság harmadik száma májusban, az Európa parlament választások kerül a postaládákba.

 

  

 

 

 

erdlako fekek es ellensulyok kerekasztalKorábbi elemzésemben már kifejtettem, hogy miért FAKE, azaz hamis az Orlai Sándor által szerkesztett érdioldal.hu sok írása. Most az érdi Közéleti Kerekasztal Egyesületről szóló hazug állításai kapcsán mutatom be, hogy mennyire szavahihetetlen írásokkal töltik fel az érdioldal.hu felületeit.

kerekasztal ujsag 1903Elhatároztuk, hogy a polgárok közötti párbeszéd eszközeit bővítjük azzal is, hogy jelen közéleti újságot útjára indítjuk, s hátterét megalapozandó egyesületet is alapítunk. Az újság második száma március idusára kerül a postaládákba.

 

  

 

 

 

Az érdi Közéleti Kerekasztal Egyesület soron következő Közgyűlésének meghívója és előterjesztései elérhetők a felhőtárhelyen.

Dr. Bács István alpolgármester szégyenletes csütörtöki produkciója ellen is egységesen állnak ki az érdi ellenzéki pártok. Íme közös nyilatkozatuk.

 

 

 

 

 

erdlako kozlemenyAz érdi ellenzéki pártok és az alábbi civil szervezetek kijelentjük, hogy közösen csatlakozunk a január 5-i budapesti tüntetéshez és helyi szinten is minden rendelkezésünkre álló demokratikus eszközzel támogatjuk a szakszervezeteket és a munkavállalókat a rabszolgatörvény elleni fellépésükben.

60 milliárdos közterületfejlesztési projektről beszélünk. Hatalmas felelősség ennyit bebetonozni valamibe. Milyenek legyenek lakóutcáink?

avatar kerekasztalAz asztaltársasághoz csatlakozni szándékozóktól elsőként azt kérjük, hogy az alábbi szabályzatot olvassák el.

kerekasztal ujsag 1809Elhatároztuk, hogy a polgárok közötti párbeszéd eszközeit bővítjük azzal is, hogy jelen közéleti újságot útjára indítjuk, s hátterét megalapozandó egyesületet is alapítunk.

erd kozeleti kerekasztal vs t meszaros andrasVan egy helyi rendelet, mely engedélyhez köti városunk nevének használatát. Jogkövető magatartást tanúsítva az érdi Közéleti Kerekasztal kérte ezt. A Polgármester a kérelmet elutasította és egyúttal figyelmeztette annak képviselőjét, hogy a városnév jogosulatlan használatával a határozat közlésétől számított 15 napon belül a szervezet hagyjon fel és akár 300.000 forint bírság kiszabását helyezte kilátásba.

utak video 02 cim 04b 60 milliárdos közterületfejlesztési projektről beszélünk. Rengeteg pénz De mire elég? Sorozatunk második részében ezt mutatjuk meg.

Az erd.hu/nyitolap/fontos/felhivasok/uthalozat0329.html címen 2018.03.29. napján közzétett felhívásában kérik a lakosság véleményét. A véleményezendő dokumentáció tartalma tulajdonképpen egy 12 övezetbe tagolt lista a - jelmagyarázat szerint - burkolatlan utakról.

60 milliárdos közterületfejlesztési projektről beszélünk. Hatalmas felelősség ennyit bebetonozni valamibe. Biztosak vagyunk benne, hogy jól költjük el? Vigyázzunk, hogy ne építsük el a jövő lehetőségeit!

valasztas 2018A 2018-as országgyűlési képviselőválasztás előtti utolsó napon azt kérdeztük a jelöltektől, hogy "Mit mondanának választóiknak, zárszóként?" legfeljebb kb. 200 karakterben. Pár órán belül meg is érkeztek a válaszok, melyeket az alábbi módon tudjuk közreadni.

szavazz kampany erd 3Menj el szavazni, mert már nem mondhatod, hogy nincs kire! Az Érdi Közéleti Kerekasztal felmérése szerint helyben a legesélyesebb ellenzéki jelölt dr. Csőzik László.

 

 

 

Az Érdi Közéleti Kerekasztal által szervezett vitasorozat 2. fordulójában a parlamenti mandátumért induló jelöltek közül öten vállalták a megmérettetést. Célunk megismerni és bemutatni leendő képviselőnket, megtudni, hogy mit kínál nekünk, mit várhatunk tőle az országgyűlési munkájában.

Szavazz! SZAVAZZ, mert minden választás és minden szavazat számít! SZAVAZZ, mert nemcsak egyszerűen egy képviselőt választunk, hanem az egész parlamentet, miniszterelnököt, kormányt! Ezeknek mind óriási befolyása lesz az életedre. Tegyél azért, hogy olyan embereket válassz, akik javíthatják a sorsunkat! Ha otthon maradsz, ne panaszkodj, te fogadtad el, hogy olyanok irányítsanak, akiket nem te választottál!

erdlako szavazz teisA Nyomtass te is! mozgalom példáján elkészült választásra buzdító szórólapunk. Segíts a terjesztésében!

valasztas18 jeloltivita 1 cimkep

Az Érdi Közéleti Kerekasztal háromfordulós vitasorozatot szervez a parlamenti mandátumért induló jelölteknek. Célunk megismerni és bemutatni leendő képviselőnket, megtudni, hogy mit kínál nekünk, mit várhatunk tőle az országgyűlési munkájában.

erdlako riport 01Az Érdi Közéleti Kerekasztal bemutatkozó riportra hívja valamennyi, a 2018-as országgyűlési képviselőválasztáson körzetünkben* induló jelöltet. Ön jelölt? Jelentkezzen! Ismer egy jelöltet? Küldje el neki ezt a felhívást!

2017. november 30. napján megalakult az Érdi Közéleti Kerekasztal. A Kerekasztal tevékenységével a gyülekezési, véleménynyilvánítási és kommunikációs alapjogok kiteljesedéséhez kíván hozzájárulni, lehetőséget teremteni a kulturált, mások jogait nem sértő véleménynyilvánításhoz, vitához, mások meggyőzéséhez, véleményének formálásához, továbbá a közösségteremtéshez.

A világ nagyon ritkán elégszik meg a digitális (igen/nem) válasszal. A vizsgált kérdések rendre összetettebbek annál, mint sem ilyen egyszerűen választhassunk két megoldás közül. De időnként előfordul. Például most.