Érdi Közéleti Kerekasztal
Typography
  • Smaller Small Medium Big Bigger
  • Default Helvetica Segoe Georgia Times

kerekasztal ujsag 1903Elhatároztuk, hogy a polgárok közötti párbeszéd eszközeit bővítjük azzal is, hogy jelen közéleti újságot útjára indítjuk, s hátterét megalapozandó egyesületet is alapítunk. Az újság második száma március idusára kerül a postaládákba.

 

  

 

 

 

 

A 2017 decemberében asztaltársaságként megalakult érdi Közéleti Kerekasztal folyamatosan gyarapodó tagsága az elmúlt hónapokban rendszeres havi és heti
beszélgetések során hozott egy döntést. Elhatároztuk, hogy a polgárok közötti párbeszéd eszközeit bővítjük (például jelen közéleti újságot is útjára indítjuk), s ennek hátterét megalapozandó egyesületet is alapítunk.Szeretnénk minél több polgártársunkhoz eljutni, minél több embert vélemény­ alkotásra ösztönözni.

Találjuk ki együtt Érd és Magyarország jövőjét, ta­láljuk meg közösen azokat, akik a jövőben minket, érdieket képviselnek! A Kerekasztal nem kampányfelület kíván lenni, annál sokkal több: az állampárt által megszállt "köz"média ellensúlyozásaként alternatíva megjelenítését, meg­ismertetését tűzzük ki célul. Nem állnak mögöttünk pénzemberek, nem kapunk semmilyen állami vagy önkormányzati támogatást. Minden eszköz, melyet a cél érdekében igénybe veszünk, közösen adunk össze saját erőforrásainkból (eszközeinkből, időnkből, pénzünkből) és a velünk egyetértők támogatásaiból.

 

 

Az újságot nyomtatáshoz elérhetővé tesszük emígyen:

 

Az egyes cikkek online, bővített tartalommal olvashatóak és a -val jelöltek hallgathatóak itt:

 

Kiadja a Közéleti Kerekasztal Egyesület.
Elérhetőségek: kozeletikerekasztal.hu
Nyomtatják és terjesztik a kerekasztal lovagjai és a szimpatizánsok.