Érdlakó

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Politikai pedofilok

Kedves Politikailag Pedofil Szülőtársaim!

altAhogyan T. Mészáros András polgármester úrtól az RTL Klub Házon Kívül című tegnapi műsorából megtudhattuk (9:04-től), politikai pedofíliát követtünk el. De az Érdi Lap névtelen jegyzetírója is hasonlóan ír a legfrissebb lapszám 4. oldalán (Élő pajzs): "különösen aljas és gátlástalan hadviselési módszerek közé tartozik az, amikor civileket, nőket, gyermekeket tolnak maguk előtt a küzdő felek, mintegy élő pajzsként, hogy az első lövések az ártatlanokat érjék, illetve, hogy ilyen módon megfosszák a tisztességben hívő ellenfelet az ellentámadás lehetőségétől." (Ebben a jegyzetben már legalább a városvezetés is elismeri, hogy semmi másról nem szól az átszervezés, mint személyes bosszúról, napi, pártpolitikai érdekeknek teszik ki gyermekeinket.) Hiába, no, ez a hatalom és az eszközök viszonya. Ilyen szépen sem pedofilozta még le senki saját pártalelnökét (értsd: Pelczné Gáll Ildikót, a Fidesz alelnökét). Videó itt: http://fidesz.hu/index.php?Rovat=10031&Media=6936 .

 

Frissítések (küldjetek még a kommentekbe!)

Az alábbi kép 2011.05.14-én készült az országgyűlési képviselők irodaháza előtt.
Azt a pillanatot örökíti meg, amikor a szülőktől a petíciót veszi át, fiától pedig egy félbe hagyott kiflit.
Mert ilyen az élet. Ilyen emberi.

alt

Időnként vannak választások is.

alt

Bár ehhez választás sem kell:
(ennek a képnek az érdekessége, hogy friss, az RTL adása utáni napon készült)

alt

Ez lenne a Széchenyi terv?

alt

 Aztán itt van ez a pártokhoz nem köthető, szintén iskolával kapcsolatos megmozdulás
a Mindennapi.hu keresztyén portál tálalásában:

JavaScript is disabled!
To display this content, you need a JavaScript capable browser.

Politikai pedofília alatt leginkább ezt a kampányt szokták emlegetni:

alt

Nade azért ilyen is megesett már:

alt

De hogy mennyire nem egyedi jelenségről van szó, hogy mennyire a Kommunikációs Vezető határozza meg és adja szájába a szót a vezetőknek! Íme a párhuzamos történetből az áthallás: Gyerekek a tüntetésen: csak a Fidesznek szabad? És egy erre adott intelligens válasz a Gyerekszemlén: Szabad-e tüntetni vinni a gyereket? Ebben olvashatjuk többek között: "A gyerekeknek egyébként ugyanúgy alkotmányos joga a gyülekezési szabadság, mint a felnőtteknek. Az új alkotmány is kimondja a Szabadság és felelősség rész VII. Cikkében: “mindenkinek joga van a békés gyülekezéshez”. Mindenkinek, vagyis a gyerekeknek is." No persze nem azt mondjuk, hogy ilyen gyakorlatokra szükség lenne:

JavaScript is disabled!
To display this content, you need a JavaScript capable browser.

Mert ahogyan JohanSchmidt blogjában írja: "Az eddigi információk szerint békés tiltakozó tüntetést tartottak egy iskola bezárás miatt. Sem a készenléti rendőrség sem más fegyveres szervezet nem volt jelen a tiltakozó akción. Lövetni pedig senki sem akart. (Talán az Érdi Lap újságírójának legnagyobb bánatára.)"

Kedves polgártársunk küldte be az érdi polgármester egy másik érdi iskolához fűződő viszonyát ("ami azért más kategória, mert oda jár a saját gyereke és azt fejlesztették és oda nem vesznek fel HHH-s gyerekeket"):

alt

Update 11.05.26.

Ezúton kérek elnézést mindazoktól, akiket akaratomon kívül megbántottam a ’politikai pedofíliát’ megfogalmazó nyilatkozatommal. Természetesen nem a gyermekük jövőjéért aggódó szülőkre vonatkozott a kijelentés, hanem azokra a – politikai érdekektől is vezérelt – személyekre, akik tudatosan félretájékoztatják a szülőket s rajtuk keresztül a gyerekeket. Ezt az RTL Házon kívül című adásában is elmondtam, a szerkesztők felelőssége, hogy a nyilatkozatomnak ezt a részét kivágták. Ha szülőként én is azokkal a hamis információkkal rendelkeznék, amellyel ők, nyilván ott lennék a tiltakozó szülők között. Ugyanakkor továbbra is fenntartom: felháborító, hogy egyesek a gyermekek jövőjét, pedagógusok állását veszélyeztetik személyes és politikai céljaik érvényesítése érdekében.

Így szól T. Mészáros András nyilatkozata a Facebookon. (A közleményt követő 24 és 48 órában lájkolták:

alt

illetve az önkormányzati oldalon:

alt

 ... )

A közleményt az Index is lehozta.

A jelek szerint itt még nincsen vége. A Házon kívül szerkesztősége levélben reagált az érdi polgármester vádjaira.  Többek között ezt tartalmazza a levél:

"Sajnáljuk, hogy az érdi iskolaösszevonások miatt kénytelen volt új frontot nyitni, és most már nem csak a szülőkkel, hanem az RTL Klubbal is harcba szállt.

(...)

Függetlenül attól, hogy vajon van-e egyáltalán bármi értelme a “politikai pedofil” kifejezésnek, vagy csupán hangzatosnak szánt szavakkal szerette volna jellemezni vélt ellenlábasait, engedje meg, hogy idemásoljam az Önnel készült interjú egy részletét, szó szerinti leiratban.

“A szülőknek a magatartása meg hát egyszerűen felháborító. Egy-két szülőnek természetesen, nem az összesnek, mert van, aki egyetért ezzel, világos, hogy egy ilyen tévéműsorban általában azok szólalnak meg, akik nem értenek vele egyet, nincs is evvel semmi különösebb gond, de az a két-három ember, akik szervezték a tüntetést, miután tartottunk egy szülői értekezletet, ahová a Hunyadinak a szülőit és, illetve a Széchenyi iskola szülőit is meghívtuk és egy jó három és fél órán keresztül próbáltuk meg tájékoztatni őket, illetve ők mondták el a kétségeiket és ezeket a kétségeiket próbáltuk meg eloszlatni, után rá tartottak egy, egy... azt kell mondjam ilyen politaikai pedofília tárgyát kimerítő, a gyerekeket maguk előtt toló tüntetést, ez önmagában felháborító. És nem azt mutatja, hogy a szülők a gyermekekért, vagy a szülők a tanárokért, hanem úgy tűnik, mintha a szülők a saját szándékaikat, akaratukat megvalósítandó, a gyermekeket is felhasználva egyfajta politikai tüntetést tartottak ellenünk. Úgyhogy ez egy furcsa, nagyon furcsa dolog volt és nem is értem ezeket a szülőket és nem is értem a felelőtlenségüket.”"

A riport vágatlan anyaga az RTL Klub honlapján: http://rtlklub.hu/musorok/hazonkivul/videok/130183

Update 11.05.27.

És még mindig van lentebb! A küzdelmet immár a sajtósok vívják, irány a médiahatóság! "Arató Zsolt, az érdi polgármester sajtófőnöke az Indexnek azt mondta, a vágatlan verzió továbbra is őket igazolja, ezért a médiahatósághoz fordulnak." A cikk: Az RTL Klub visszautasítja az érdi polgármester magyarázkodását.


 

 

Kapcsolódó tartalmak

A képek csak illusztrációk.

Fogd kézen a jövőt! - Érd, a virágzó kertváros Rád mosolyog a jövő! - Érd, a virágzó kertváros A gyerekek kintről nézhetik a politikusok gazdagságát alt alt

alt
 

2011. június 04. szombat, 09:36  

Hozzászólások  

 
0 #11 Szabadi Béla 2011-05-22 12:59
Idézet - Szabó istván:
Idézet - Balog János:
Elég öreg vagyok, hogy még emlékezzek arra a villanyoszlopra fölragasztott , stencilezett(!! ) 1990-es tavaszi " önreklámra" .Szavazz a munkáspárt jelöltjére, T Mészáros Andrásra. A többit a fantáziátokra bízom.

Igen, jó az emlékezete. Kedves fidiota polgármesterünk ragyogó önérdek érvényesítő élharcos. Még 3 év...

Nem, kihagy az emlékezete.
Nézze meg itt: http://www.vokscentrum.hu/valaszt/jelolt.php?mszkod=112101&evvalaszt=1990&jny=hun ki milyen színekben versenyzett 1990-ben. A Fidesz helyi jelöltje TMA volt!
Idézet
 
 
0 #10 puskas jeno 2011-05-21 16:09
Nem tudom, mit kell még tennie,mondania , hogy végre elzavarjuk a francba ?!
Idézet
 
 
+1 #9 Árpi 2011-05-21 13:16
Idézet - Pacsuta Péter János:
Kitiltottak és kicenzúráztak mindhárom érdi vonatkozású facebook csoportból, csak mert linkeltem a cikket az Indexről, amiben T. Mészáros András érdi polgármester politikai pedofiloknak hívja azokat a tüntetőket akik a gyerekeikkel mentek utcára az iskolabezárások ellen. Ennyit az érdi média-maffiáról és objektivitásról ...

Elnézést, de ez is érdi médium. :o)
(Ja, persze nem a városvezetés tartja fenn, az igaz.)
Idézet
 
 
+2 #8 Szabó istván 2011-05-21 11:35
Idézet - Balog János:
Elég öreg vagyok, hogy még emlékezzek arra a villanyoszlopra fölragasztott , stencilezett(!! ) 1990-es tavaszi " önreklámra" .Szavazz a munkáspárt jelöltjére, T Mészáros Andrásra. A többit a fantáziátokra bízom.

Igen, jó az emlékezete. Kedves fidiota polgármesterünk ragyogó önérdek érvényesítő élharcos. Még 3 év...
Idézet
 
 
+1 #7 Kisfaludi Gábor 2011-05-21 10:51
Természetesen ha ez megáll, akkor nemvagyoni kártérítést is kérhet mindenki. Az eljárás egyébként magánvádra indul, de úgy vélem, tanú akad bőven, hogy a jelen videóról ne is beszéljek.
Ennek megfontolását már csak azért is javaslom, mert mondjuk 70 per valószínűleg nem kellemes egyetlen embernek sem, ha egyenként tárgyalják... Akkor legalább ő is megérzi, mi az a tömeg... Esetleg a jövőben tartózkodik majd választói ilyen jelzőkkel illetésétől...
Ha pedig én értettem félre és nem ránk értette, minek a felzúdulás? Akkor a polgármester úr Don Quijote szélmalmaival harcol... És igen, nem állítom, hogy Don Quijote teljesen normális volt, legalábbis Cervantes szerint... :)
Idézet
 
 
+3 #6 Dr. Kisfaludi Gábor 2011-05-21 10:51
Amennyiben ezt a t. Polgármester úr a tüntetőkre értette, esetleg csak a nem nőkre, és nem gyerekekre, akkor mindenki, aki férfi és felismerni véli magát a képeken, (és éppen maga előtt tolta gyermekét, pl. babakocsiban) eljárást indíthat. Úgy vélem u.i., hogy valakit akármilyen pedofilnak nevezni (pl. kicsi, nagy, szőke, zöldszemű, politikai, gyári, stb) a nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás és becsületsértés tényállása, amelyet a a Btk. 179.§.(2) b. ill. 180.§. (1) b. pontjai szerinti bűncselekmények , melyeket a törvény max. két évig terjedő szabadságveszté ssel sújt.
Lévén a képeken többnyire nem közszereplők láthatók, így azok nem kötelesek tűrni az ilyen véleményt.
Idézet
 
 
+4 #5 Pacsker 2011-05-21 10:26
Kitiltottak és kicenzúráztak mindhárom érdi vonatkozású facebook csoportból, csak mert linkeltem a cikket az Indexről, amiben T. Mészáros András érdi polgármester politikai pedofiloknak hívja azokat a tüntetőket akik a gyerekeikkel mentek utcára az iskolabezárások ellen. Ennyit az érdi média-maffiáról és objektivitásról ...
Idézet
 
 
+1 #4 Wolf Krisztina 2011-05-20 21:14
http://erdifidesz.hu/wp-content/uploads/2010/08/bolyai_tanevnyito_4.jpg
Idézet
 
 
+5 #3 moon 2011-05-20 18:46
TMA megkergült az elmúlt pár évben, ez nem kérdés.

Sebaj már csak 3 év...
Idézet
 
 
+3 #2 vitriol 2011-05-20 18:17
És akkor az hogyan van, hogy a polgi bemegy tanórára és a gyerekeknek magyarázza a maga álláspontját? Mert az RTL Klubnak tett nyilatkozatának másnapján ezt tette. Lepedofilozza a gyerekeket, majd kedvet kapva hozzá mások gyerekével gyakorolja?
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés


  • iwiw
  • Google Bookmarks
  • Twitter
  • Facebook

Fórum



Parkvárosi szupermarketek (21)
2012.05.19 19:12, mora

Kábelek - internet, tévé (9)
2012.05.18 17:50, vargailles

Keres-kínál (7)
2012.05.17 22:32, Érd Emese

Csatornázás (86)
2012.05.17 13:21, Wolfman

Aktuális programajánlat (25)
2012.05.15 16:24, Wolfman

Önvédelem! (0)
2012.05.08 00:31, Tactical CQC

Mi szem s szájnak ingere, avagy Konyhára magyar! (23)
2012.05.07 20:07, vargailles

Önvédelmi edzés Érden! (0)
2012.05.07 15:21, Tactical CQC

Kis kíváncsi

A juh miért nem megy össze az esőben?

Névnapok

Tegnap 2012.05.19 : Bernát, Felícia
Ma 2012.05.20 : Konstantin
Holnap 2012.05.21 : Júlia, Rita

Hasznos Hírek