![]() |
ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS P O L G Á R M E S T E R E |
Iktatószám: 17098/2010.
E L Ő T E R J E S Z T É S
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése
2010. március 25-ei ülésére
Javaslat az Érd, Velencei út 18778/1 hrsz-ú ingatlan pályázat útján történő értékesítésére Tisztelt Közgyűlés !
Az érdi Összefogás Egyesület a városban régóta igényként megjelenő vízi-sport illetve más verseny-sportok iránti igényt érzékelve 2002-ben egy megvalósíthatósági tanulmányt készíttetett. Ebben megvizsgálták a piaci környezetet, a régióban és a városban szóba jöhető helyszíneket. Ennek alapján javaslatot tettek az akkori városvezetésnek egy „Érdi Sport és Szabadidőközpont” létrehozására a Velencei úton.
A javasolt konstrukció, pályázati kiírás
Visszatérve az eredeti, 2002-es Összefogás Egyesület tanulmányban szereplő koncepcióhoz, több alkalommal is tárgyalásokat kezdeményeztünk annak érdekében, hogy megtaláljuk a létesítmény üzemeltetésének és ezzel együtt a komplex probléma kezelésének minden érintett fél részére legkedvezőbb módját, amely biztosítja a pénzügyi fenntarthatóságot is.
Ezek eredményeként körvonalazódott, hogy egy külső befektető bevonásával – a szomszédos ingatlanon - megvalósuló további sport és idegenforgalmi célú fejlesztés adhatna olyan anyagi hátteret, amely a rendezvénycsarnok és uszoda működtetésére is fedezetet nyújthatna.
A rendezvénycsarnok és uszoda létesítményével szomszédos, érdi 18778/1 helyrajzi számú ingatlan összesen 5 hektár 8199 m2 alapterületű beépítetlen terület, ami kizárólagos önkormányzati tulajdonban van. A terület nagysága és VT-2 építési övezeti besorolása alkalmassá teszi az ingatlant sport és idegenforgalmi célú beruházás megvalósítására egy külső befektető által. A legcélszerűbbnek tehát az mutatkozik, ha az önkormányzat bizonyos feltételek mellett értékesíti a fenti ingatlanát. Az ingatlan értéke egy 2010. januárjában készült értékbecslés alapján 15.400,- Ft-os m2 árral számolva 894.724.600,- Ft.
Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 108. § (1) bekezdése, valamint Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 36/2008. (VI.27.) KGY. számú rendeletének 15. § (1) bekezdése alapján az ingatlan csak pályázat útján értékesíthető. A beérkezett ajánlatokat Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 17/2004. (VI.1.) ÖK. rendelet 55. § (3) bekezdése alapján létrehozott, a Közgyűlés által kijelölt munkacsoport véleményezi.
A pályázati kiírási feltételek meghatározásánál nagyon fontos, hogy a pályázó a rendezvénycsarnokhoz szorosan kapcsolódó funkciót megvalósító, sport és idegenforgalmi beruházást hajtson végre. Az ingatlan vételára kifizetésének vagy egy összegben az adásvételi szerződés aláírását követő 15 napon belül, vagy pedig halasztott fizetéssel - tulajdonjog fenntartás és bankgarancia nyújtása mellett - legfeljebb 2012. december 31-ig kell megtörténnie, hiszen ezen időpontig bizonyosan elkészül a beruházás, és ez az önkormányzati költségvetés számára is belátható időintervallum.
A halasztott fizetés esetén a vételár a teljesítés időpontjához igazodóan arányosan növekvő módosítását is vállalnia kell az ajánlattevőnek. A visszavonhatatlan bankgarancia biztosítása mellett az ingatlan a vevő birtokába kerül és vevő jogosult lesz az ingatlan megterhelésére, és építmények létesítésére, amennyiben sport és idegenforgalmi beruházás céljára kap építési engedélyt.
Előnyként kell értékelnünk a pályázat elbírálásánál, ha a pályázó a szomszédos területen lévő rendezvénycsarnok és uszoda üzemeltetését is ellátja. Ez a konstrukció ugyanis lehetőséget nyújt számunkra arra, hogy komplexen kezelhessük a fent már ismertetett problémát, vagyis az érdi 18778/2 hrsz-ú ingatlan tulajdoni helyzetének rendezését. Ennek egy lehetséges forgatókönyve lehetne egy olyan háromoldalú szerződés megkötése, amelyben a HVB Leasing Sport Ingatlanhasznosító Kft. vállalja a kártérítési per megszüntetését, és a perköltség viselését. Az önkormányzat pedig lemond az érdi 18778/2 hrsz-ú ingatlan tulajdoni igényéről azzal, hogy ráépítés jogcímén megszerezte a tulajdonjogát az építtető, a megváltási ár pedig a kifizetett vételárral már megtérült.
Az ingatlan értékesítési pályázaton nyertes pályázó vállalja a rendezvénycsarnok és uszoda folyamatos üzemeltetését, az önkormányzat pedig kapacitást vásárol közbeszerzési eljárás kiírása útján.
A vázolt konstrukció első lépése az ingatlanértékesítési pályázat kiírása.
A fentiek alapján javaslom, hogy a Közgyűlés a mellékelt pályázati kiírás alapján hirdesse meg a 18778/1 helyrajzi számú beépítetlen ingatlan értékesítését.
Érd, 2010. március 10.
T. Mészáros András
Előkészítette: Vezető Jogtanácsos, Polgármesteri Kabinet
Kötelezettségvállalás: nincs
A döntés végrehajtásáért felelős szervezeti egység: Városüzemeltetési és Városfejlesztési Iroda
A határozat továbbításáért felelős: Városüzemeltetési és Városfejlesztési Iroda
Folyt.: Határozati javaslat
| Következő > |
|---|







