Érdlakó

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Helyi média VIII.

E-mail Nyomtatás PDF

 

A helyi sajtóból kitiltva 8.

Ugyanaz másként – ha értik mire gondolok

Nagy László kéretlen lapombudsmani írása

Megjósolom: semmi nem fog változni. Akik tehetnének valamit, nem jó helyi újságot, tv-t. rádiót, internetes portált akarnak. Ők az egész pályás letámadás hívei megyei első osztályú szinten is. A kiszolgáló sajtómunkások pedig vagy észre sem veszik mi a baj, vagy csak dolgukért, kevéske pénzükért remegnek. Általában úgy igaz, hogy ellenzékben megvilágosodik a politikus – sajtótulajdonos- és tudni véli mit, hogyan kellene kommunikálni. Nos, itt Érden ez se igaz: a mostaniak csak a rosszat tanulták el elődeiktől. Sőt azt – kárunkra-még tovább is fejlesztették. Lelkük rajta. De ami talán még ennél is szomorúbb, hogy a mostani ellenzék se világosodott meg, amit újságkezdeménye bizonyít. Kár!

Politika, igazság, verseny…

Egy másik igazság, hogy lappal, tv-vel, rádióval, – de még a viszonylag olcsó internetes újsággal is – hálásabb ellenzéki helyzetből indulni. E téren Érden talán még a civilek mutatnak valami bíztatót. Ők azonban túl „civilesen” mozognak a nem csak a hatalom/politika de a sajtó területén is. Az ugyanis, hogy valakinek igaza van – vagy úgy véli –, még kevés: a politika és a sajtó ugyanis szakma és üzlet. Még akkor is, ha egyiket-másikat tagadni illik is… Szóval – lássuk be –, addig semmi nem változik amíg az érdi közélet -és annak tükre a sajtó- olyan amilyen, illetve amíg valaki üzletet nem lát abban, hogy ezt megbolygassa. Azonban – amint a tiszta igazság –, a „tiszta” üzlet sem nyerhet teret, mert a mindenkori önkormányzatban levők 100-150milliójával szemben minden próbálkozás elvetél. De még sem szabad feladni!...

Érdre szakosodott agitproposok

Félreértés ne essék másutt se más a képlet. Az egész pályás (sajtó)letámadás – vagy az erre való törekvés – pártsemlegesen működik Pécsett, Debrecenben, Battán, vagy Budaörsön is. Van azonban jó pár lényeges különbség. Már mindjárt a kiinduló helyzet, a szellemi, anyagi háttér. Aztán a szándék. Általában igyekeznek kifelé is eladni a városukat. Van egyfajta tudatos városmarketing, amit nem verhetnek agyon a csak belső kommunikációra szakosodott agitproposok.  

Észre kellene végre venni, hogy meg kell haladni a Közép-Európa legnagyobb faluja-színvonalat, s ha Érd nem is ugyanúgy nagy-, vagy kertváros, mint más megyei jogú település, azért az itt és a környéken élő 100-120ezer többet, mást érdemel. Többek között más sajtót. Sőt az se hathatna  eleve eretnek gondolatnak, hogy akár a meglevő – a köz pénzéből papíron a közt szolgáló – újságot kellene jobbá tenni. Írom ezt azért, mert a remény hal meg utoljára, s mert – látom/tudom – a politika és a sajtó másutt már módszerváltásba kezdett. Az a fajta (egy)kézben tartás ami itt is van egyrészt technikailag válik megkerülhetővé, másrészt anyagilag sem lesz tartható. Az pedig, hogy hitelét veszti talán nem is hat újdonságként.

Sokszor írják – rosszul írják

Itt alapvetően az a hír amit – a régi főszerkesztői értekezletek helyett – a heti sajtótájékoztatókon lediktálnak. Mindig ugyanazok és mindig ugyanúgy. No és mindig, minden ugyanarra a kaptafára készül: a mostani jó városvezetés jót akar és jót tesz, jobbá tesz, a régi, meg a kormányzat pedig rossz, rosszat tett, tesz. Ha véletlenül valamire nem illik e képlet, akkor pedig zavar, hallgatás, mint a Gárdonyi-beruházás körül. De a hallgatás akkor se jobb ha taktikai. Mással ugyanis nem tudom magyarázni például azt, hogy a helyi sajtótól miért nem voltak ott azon a város fejlődését hosszútávra meghatározó szakmai fórumon, amelyet egyébként előtte maguk hírdettek. Ahol – akár háttér- információkat kaphattak volna sok okos, szakértő embertől. Ez azonban csak az egyik oldal. A másik, hogy ezzel egy időben  minden  érdi családhoz – kb 300ezres összköltséggel – eljutott a polgármester ugyanebben a témában született levele. Ez egyrészt pazarlás, másrészt sértés a megjelent szakértőkkel szemben, harmadrészt szakmai hiba ugyanis ötleteket adhattak volna miért menjenek el, mit kérdezzenek a lap és a polgármester által beharangozott lakossági fogadónapra. Így viszont minden csak ki van pipálva, minden úgy néz ki mintha... No meg pénzbe is kerül, bár ez a lap számára nem téma. Sőt mintha a kiadót se zavarná miért nem nála jelent meg – pluszpénzért! – az említett polgármesteri levél. De rossz aki rosszra gondol! Az Érdi Újság ezt megelőző száma tele volt negyedoldalas önkormányzati pályázattal. Egyikre eleve egy jelentkező lehetett, egy másikra jelentkezőknek  pedig fél nap alatt  kellett volna – a siker reményében – összegyűjteni az ilyenkor szokásos anyagokat. 

Tessenek cáfolni! Mint ahogy én is cáfolom azt a fórumozót, aki feltételezte, hogy levegőbe beszéltem, vagy rosszindulatból írtam, hogy nem minden agárdi koncert félárú. Nos, sokan estek pofára az Ákos-koncerten, s az érdiek nevében legalább megkérdezhették volna: az idén is lesznek egészárú kivételek. Akár igen, akár nem, nem tudjuk.  Ettől még a polgármester, a Pop Strand és az azt szervező Turbina is szerethető. Sőt nem csak ezért!.. Én például – ha már úgy is itt volt aláírni a szerződést –, készítettem volna vele egy nagy interjút a mostani számba. És akkor – áttételesen – dupla reklámot kap az egyébként jó kezdeményezés.

No ez az ami szakma: ugyanaz csak másképp… Ha értik mire gondolok?!...  

2009. május 02. szombat, 12:19  

  • iwiw
  • Google Bookmarks
  • Twitter
  • Facebook

Fórum



Parkvárosi szupermarketek (21)
2012.05.19 19:12, mora

Kábelek - internet, tévé (9)
2012.05.18 17:50, vargailles

Keres-kínál (7)
2012.05.17 22:32, Érd Emese

Csatornázás (86)
2012.05.17 13:21, Wolfman

Aktuális programajánlat (25)
2012.05.15 16:24, Wolfman

Önvédelem! (0)
2012.05.08 00:31, Tactical CQC

Mi szem s szájnak ingere, avagy Konyhára magyar! (23)
2012.05.07 20:07, vargailles

Önvédelmi edzés Érden! (0)
2012.05.07 15:21, Tactical CQC

Kis kíváncsi

Mikor tudom meg, hogy elfogyott a láthatatlan tintám?

Névnapok

Tegnap 2012.05.19 : Bernát, Felícia
Ma 2012.05.20 : Konstantin
Holnap 2012.05.21 : Júlia, Rita

Hasznos Hírek