Mindenki képviselője
Typography
  • Smaller Small Medium Big Bigger
  • Default Helvetica Segoe Georgia Times

2016. szeptember 19.: ezt a napot nagyon jól meg kell jegyezni. Ennyi hazugsággal ilyen sűrűségben ritkán találkozik az ember. A kvótareferendum érdi fórumán jártunk. De a végén nagyon megdicsérjük polgármesterünket, T. Mészáros Andrást.

Alaposan odaléptünk, mert féltünk, hogy nem fogunk beférni. Befértünk. Sőt, befértünk volna még vagy kétszer ennyien is. A 386 fős színházteremben alig voltunk 160-an. Az első élmény rögtön a bejáratnál ért: előttem a nénikék egymásra szólnak, hogy először regisztráljanak. Nem, nem, nem volt a konferenciákon szokásos regisztráció, lakossági fórumon ez nem is szokás. A Fidesz narancsos kampánypultjánál aláírásgyűjtő íveken gyűltek a személyes adatok.

A bemutatkozás és rövid irányba állítás után, dr. Seszták Miklós (nemzeti fejlesztési miniszter, a 2016-os Befolyás-barométer szerint Magyarország 16. legbefolyásosabb személye) tartott egy előadást (ő maga nevezte így), melyben bemutatta a kormánya álláspontját a menekülthelyzetről, illetve részletesen kitért arra, hogy milyen következményekkel jár a kvótanépszavazás. Mivel jár a részvétel, mivel jár a távolmaradás, vagy a nem nemmel, netán érvénytelenül szavazás.

Konzekvensen előadásnak hívta a saját tájékoztatóját, de jelezte, hogy ez majd interaktívvá fog válni, hiszen majd lehet kérdezni! Mi meg batár módon azt hittük, hogy fórumra érkeztünk. Nem, ez csupán egyetlen, a végén interaktivizált előadás volt.

Egy Freudi elszólással indított: azt részletezte, miért kell mindenkinek részt vennie a választáson. - Nem baj, az élő beszéd már csak ilyen.

Seszták szerint azért kell nemmel szavazni, hogy gyermekeink, unokáink, ükunokáink, és az utána jövő nemzedékek számára megvédjük a hazát. Megtudhattuk, hogy azért imádkozik a Jó Istenhez, hogy sikerüljön megvédeni hazánkat és annak határait. Majd felszólította hallgatóságát, hogy legyenek mindannyian végvári vitézek, egri leánykák, egri nők! Hiszen önök – mondta – a történelem részei lesznek, ha elmennek szavazni!

Legyenek önök is Dobók, Bornemisszák és Zrínyik!

Hatalmas személyes példát is kaptunk: Dr. Aradszki András képviselőnkkel ők már az alkotmány megszavazásakor is közösen védték a hazát. Nemes dolog ilyen illusztris társasághoz csatlakozni.

Közben köszönt a teremben jelen lévő keresztanyjának és a vele érkező családnak. Ezzel a dramaturgiával érzékeltette, hogy milyen kötetlenül beszélgetünk előadást tart. Bár szót nem kapott még senki, pláne nem a témában – Sebaj, jól van ez így, a család fontos.

Sesztáktól megtudhattuk, hogy eddig másfél millió bevándorló érkezett, de még 15 millió tervez idejönni! És ne legyenek kétségek, a migránsokból korlátlan (végtelen) számú utánpótlás van. Csak Szíriából 5 millióan fognak még jönni.

A fejlesztési miniszter szerint is nagyon fontos a határvédelem. Mert, ha nem vagyunk képesek megvédeni a határainkat, akkor elvesztünk. Ha nincs határvédelem, akkor nincs demokrácia. - Ez a demokrácia, mint nemzetünk védendő értéke többször említésre került, látjuk még lentebb.

A napokban került fel az internetre egy videó, ami annyira borzasztó, hogy ha megmutatná, akkor senkinek nem lenne kétsége afelől, hogy miért kell nemmel szavazni. De nem mutatja meg, mert a szervezők megtiltották, annyira borzasztó. Olyan van rajta, mint amikor a nagyanyja a csirke nyakát vágta el anno. - Hogy ezen borzalom elől menekülők-e a migráncsok, vagy maguk a késes gyilkosok, azt nem volt mód az interaktivizált előadás folyamán megbeszélni.

Seszták szerint

háromféle bevándorló létezik.

Vannak ártó szándékú terroristák, vannak gazdasági bevándorlók, s vannak, akiket a vallásuk miatt üldöznek. Csak a vallási üldözöttek a menekültek, előttük nyitva áll a kapunk, de ők nagyon, nagyon, nagyon kevesen vannak! Példaként egyetlen felekezet említ, a koptokat. – Vagyis azt kell hinnünk, hogy aki netán mégis a háború, az ISIS kegyetlenségei elől menekül, és nem keresztény, az nem menekült?

A kvóta azért is álságos, mert ugye tudjuk, hogy milyen éghajlatú országokból jönnek, s most képzeljük el, hogy meddig bírná ki Romániában (és ugye direkt hozom fel példának Romániát) a Havasalföldön.

Derültség, igenlés a sorok közt. - Pedig a Havasalföld igen kellemes hely, valószínűleg Seszták nem arra gondolt, amit mondott.

Biztosan vannak a hallgatóságban olyanok, akik próbálták már házi kedvencüket külföldre vinni, s tapasztalták, hogy egy jól nevelt kutyát milyen nehéz beutaztatni más országokba, mennyi papírral jár. A migránsokat meg papír nélkül beengedi Brüsszel. Csak úgy engedély nélkül jönnek. – Erre a részre még emlékezzünk, mert fontos lesz a későbbiekben!

És a papír nélkül érkezők hazudnak. Megmérték az ujjperc csontok növésének fokát mindegyik migránson, és ez alapján megállapítható, hogy 55%-uk nem is kiskorú volt, aki annak mondta magát, hanem 22 és 32 közötti. – Hahó, misz Bóns! Ezek szerint mindegyik migráns a „kezük között volt”? Hol vannak az ellenőrizetlen milliók?

 

Rövid állítások, mert (t)ekézni és győzni is csak felállított bábúkkal lehet:

  • A családegyesítés azt jelenti, hogy mindenki hozhat még nyolc főt családnak.

Mit érünk el a nem győzelmével? Mindent!

  • A FIDESZ már 2014-ben arra szavazott, hogy olyan országban éljenek, ahol nincsenek bevándorlók.
    – Tanult kollégánk szerint: he?
  • A német cégek ötvennégy bevándorlót tudtak alkalmazni a másfél millióból. De ez mindegy, mert dolgozni sem akarnak. Közben meg több millió európai őshonos munkanélküli van.
  • Andrea Merkel (legyen a hölgy akárki is, tekintve, hogy a német kancellárt Angélának hívják a keresztségben) is elhibázta, mert szerinte kell a bevándorló. Sőt, szeretettel várja őket! De Brüsszelnek ebben sem volt igaza. (Brüsszel és Merkel Sesztáknál sokszor szinoníma).
  • A multikulturális azt jelenti, hogy mindenki mindenkivel összefekszik és hogy ne legyenek női és férfi vécék. Az erőszak is multikulti.
  • A liberalista politikusok nézzenek a megerőszakolt lány apjának a szemébe, meg a terroristák áldozatainak szüleinek a szemébe. Akik igennel szavaznak, azok is nézzenek bele.
  • A no-go zónákról - ahová félnek a rendőrök is bemenni – elmeséli, hogy mikor Marseille-ban volt, akkor szóltak neki, hogy itt ne szálljon ki, mert itt veszélyes. Aztán elhagyták a migráns zónát, s ott szálltak ki, ahol minden gyönyörű volt és virágzott.
    - Tisztán, mint Érd Alsón, ahol nem szabad ott hagyni a bicajt, mert ellopják, vagy nem lehet átmenni a húgyszag miatt a lépcsőnél. Mi is mindig azt mondjuk a hozzánk érkezőknek, hogy ott inkább ne ... lásd még itt.
  • Értsük meg, hogy ha engedünk Brüsszelnek, akkor mi leszünk kisebbségben! Mint a Majmok bolygójában!
  • A megkérdezett emberek 80%-a úgy érzi, hogy tele vannak a menekültcsoportok terroristákkal és ez kemény tény.
    – Mi mindhárman azt gondoljuk, hogy ez csúsztatás. Szerintük ez ténynek is minősül? Nem lehet, hogy csak a sok hazug propaganda és az emberek természetes félelme jelenik meg a válaszokban?
  • Gyakorlatilag bármikor bárkit lelőhetnek.

Nem akarunk párizsi merénylőket Magyarországon.

– Nem fog tetszeni: mi sem. De továbbmegyünk! Mi semmilyen települési merénylőket sem akarunk Magyarországra, nemhogy párizsiakat nem!

  • A magyar kormánynak majdnem minden menekülttől van olyan aláírt papírja, hogy hol léptek be az EU-ba.
    – Megvan? Szóltunk, hogy ez még fontos lesz! Az ellenőrizetlenül belépő migránsokkal, állítása szerint minddel, aláírattak egy papírt, amiben lenyilatkozták, hogy ők Görögországban léptek az Unióba! Kemény mi? Tehát annyira ellenőrizetlenül özönlenek, hogy még papírt is aláíratnak velük! Természetesen a fiatalabbaknál csak a csontos orvosi vizsgálat után. És nyilván ezt a nyilatkozatot hozzá tudják kötni a nyilatkozó személyhez, mert a nyilatkozat csak akkor ér valamit, ha a nyilatkozót azonosították előtte. De hát állítólag nem lehet őket azonosítani. Meg még az életkorukról is hazudnak, akkor miért higgyük el az érkezési nyilatkozatot? Szóval zavaros ez. Nagyon zavaros.
  • Azért jöttek, mert nem telik nekik iPhone-ra.
  • 3 millió légkondicionált luxussátor van Mekkában és Medinában, mégsem oda mennek.
  • Nem itt kell segíteni rajtuk, hanem ott, ahol vannak.
  • De főleg az üldözött keresztényeket kell megsegíteni.
  • Minden baloldali és liberális politikus a FIDESZ-t támadja az EU-ban és Magyarországon is.
  • Pedig volt egy december ötödike, amikor a magyar baloldal azt mondta a kettős állampolgárságra, hogy NEM! Akkor több millió román munkavállalóval rémisztgettek, most meg jöhet az arab?
  • A migráncsok azt akarják, hogy tiltsuk be a disznóevést és a miniszoknyát.
  • Persze előkerült Gyurcsány is. Meg "Kunfalmi Ágnes”, Szigetvári Viktor, Horváth Csaba, és Botka László is, mint balliberális kormánytag.
    Az ugye történelmi tény, hogy ezek közül csak Gyurcsány volt kormánytag. Tény:hazugság = 1:4 – ez azért elég borzasztó arány.
  • Érd nem fogad be senkit, mert a polgármester összevonta a szemöldökét. És ezért köszönet illeti őt!
  • A népszavazás nemzeti ügy, nem a pártokról szól, nem a hatalomról, hanem az országról.
    – Ámen!
  • Nagy tétje van, meg tudjuk-e védeni a kultúránkat, családunkat, meg tudjuk-e erősíteni a biztonságunkat.
  • Mátyás, Dobó, Zrínyi is megvédte az országot meg Európát. Mi is legyünk Dobók, Szent Istvánok, László királyok!
    – Történelemtanárok riadó! Zrínyi? Mit is?
  • Nem a felekezetről szól ez az egész, hanem az iszlám behódoltságról.
    – Nem felekezet, hanem iszlám. Teccik érteni, mama!?
  • Hív a haza, menjünk el szavazni, üzenjünk Brüsszelnek!
  • Nem szeretnénk iszlám család szomszédjai lenni!
  • Mi nem akarunk bevándorlókat, s ugyanazt mondjuk, mint Trianon után: nem, nem, soha!
  • Itthon csak 222 menekült maradt, a többiek már nincsenek itt, de a nyugati országok megteltek. Igaz – tessék szépen megnyugodni! -, hogy akik itt vannak, azok ellen mind eljárás folyik.
  • A németek törököket, líbiaiakat, szíreket akartak eddig is munkásnak, nem a kelet-európai keresztény embereket.
  • Be akarjuk zárni a brüsszeli kiskapukat.

Így hát senki ne gondolja, hogy nem kell elmenni! El kell menni és nemmel kell szavazni! Ez minden magyar kötelessége és ez a haza hívószava! - És mivel ez egy népszavazás, még csak véletlenül sem választás!, így hát: - Hajrá magyarok! Hajrá Magyarország! Hajrá Érd! – fejezi be az előadó.

Aradszki András is megköszönte a tájékoztatást és a figyelmet, majd hozzátette, hogy még nem látunk demokratikus államalakulatot az arab világban. Bár korábban főnöke illiberális mintaként említette némelyiket.

És akkor interaktivizálódtunk

Ezzel zárult az előadás, és érkeztek a kérdések. Rögtön az első körben egy idős bácsitól előre kinyomtatott papíron. Spontán módon feltett, a könnyebb olvashatóság kedvéért előre gépelt kérdések. – Csak ne lenne ez olyan ismerős az átkosból!

Már olyan a bevándorló helyzet Németországban, hogy sok német is Magyarországra akar költözni. – A betyárját, dübörög itt minden, nem csak a gazdaság!

Seszták egy válaszba öltve kifejtii, hogy kár volt Kadhafit megdöntenie a Nyugatnak. Pedig

ismert volt Kadhafi és Berlusconi megállapodása

arról, hogy Líbia megfogja a menekülni vágyókat.

Egy diósdi hír szerint, a volt KEROX telephelyre migránsokat fognak telepíteni. Igaz ez? – kérdezi egy fiatalember. A választ Aradszki fogalmazhatja meg. Nem is rest!

Oda telepítünk be, ahol nem volt érvényes és nem volt eredményes a népszavazás!

Diósdon a városvezetés örömmel vállalja az illegális bevándorlókat, mert nem hoztak határozatot, hogy tiltakozzanak a kényszerbetelepítés ellen. Mellesleg - szerinte - baloldali kötődésű az önkormányzatuk. Ha nem hozzák meg a határozatot, akkor le kell mondaniuk. És vállalni kell a következményeket. Van még két hetük. – Vajon ezt hogyan élik majd meg a diósdi emberek? Vajon ez mi? Akkor most népszavazunk, vagy ellenzéktelenítünk?

Lakossági felvetés:

A határnál disznóval kell járőrözni, mert a muszlimok nem szeretik a disznót.

Seszták válasza: Ehhez nem értek, de elképzelem azt a védvonalat, hogy egy sor technikai zár, egy sor, ahol rendőrkutyával, még egy sor kerítés, aztán meg ilyen disznóól, vagy hogyan is nevezik ezt. Érdekes az ötlet, felveti majd a honvédelmi miniszternek.

Következő spontán hozzászólás: valakik szervezik a migrációt.

Mi van akkor, ha a Soros vagy valakik betelepülési kötvényt vesznek nekik?

Seszták nyugtatgat: ez csak kacsa, a kötvénnyel nem jár állampolgárság, csak 5 év tartózkodás. Különben is sok helyen van ilyen kötvény és még mi vagyunk ebben is a legszigorúbbak.

Ide beszúrjuk, hogy mit is garantál valójában a Letelepedési Államkötvény:

MIRE JOGOSÍT A SPECIÁLIS CÉLÚ LETELEPEDÉSI ENGEDÉLY?

A letelepedési engedély érvényessége határozatlan ideig (élethosszig) tart, amely alkalmas:
- korlátlan alkalmú beutazásra Magyarországra,
- folyamatos, korlátlan tartózkodásra Magyarország területén,
- a schengeni országok bármely tagállamába történő belépésre
- a schengeni országok bármely tagállamába - alapesetben - 90 napot nem meghaladó tartózkodásra.

Családtagok (nagykorú gyermekek, és eltartott szülők) is jogosulttá válnak családegyesítési céllal

http://www.molnarugyvediiroda.hu/letelepedesiallamkotveny.html
 

Azaz, valóban nem állampolgárok lesznek, csak élethosszig itt lehetnek. Nem kell hazamenniük. Azaz

a kérdező joggal fél attól, hogy a szögesdrót kikerülhető a letelepedési államkötvénnyel.

Ráadásul ezeket a pénzeket vissza kell majd fizetni. Seszták szerint ez nem ráfizetés, hanem egy forrás, amire az EU központi bank meg az IMF miatt volt szükség. Ez csak 9 millió forint  ... mi ... hogy ... ja ... 90 millió ...

Én jogász vagyok, matekból sosem voltam jó.

De könyörgünk! Nemzeti Fejlesztési Miniszter! Az EUR - HUF átváltásnak álmában is mennie kéne! Valójában egy ilyen kötvény ára a mai napon 300 ezer Euro, ami úgy hozzávetőlegesen 94 500 000.- Ft. És ez a mai áron számolt érték (per kopomnya!) amit majd egyszer csak az akkori árfolyamon kell visszafizetni! Nem is olyan sokára…

Egy néni a kedvenc kérdésemet teszi fel:

Miért nem Ausztráliába, miért nem Amerikába, miért nem Ázsiába mennek? Miért pont Európába akarnak jönni?

Száz éve múlva meg majd gettókban élünk, mint az őslakos indiánok. De meg is válaszolja a kérdést: azért nem oda, mert mint például az oroszok, ők sem engedik be a bevándorlókat. Seszták lapot húz a 19-re: Nem úgy, mint Brüsszel. Ahová Merkell már egy csomót behívott. Azért jönnek a gazdasági bevándorlók, hogy kultúrát, hitet, országot változtassanak és ránknőnek, mert egy iszlám családban átlagosan 5-8 gyerek van. A Bundeswehrben is nagyon sok bevándorló leszármazott van.
– Ez a kérdés mindig letaglózó. Egy térképre kellene csak ránézni, hogy miért a szárazföldön gyalog megközelíthető Európába érkeznek a menekültek, s miért nem a nagyonsokszoros távolságban az óceán túlsó partján lévő helyekre. Komolyan, aki ilyen butaságot kérdez, az nem megérdemli?


(Forrás: Wikipedia)



És hepiend nincs? Hát persze, hogy van!

Az utolsó lakossági hozzászóló szerint

legfeljebb majd követjük Angilát, és mi is kilépünk az Unióból!

A fejlesztési miniszter ezt nagyon jó zárszónak ítéli, és kapva kap az alkalmon, elköszön és Hajrázik egy nagyot!

Szóval ennyi.

Ennyi? Nem, mert tartozunk egy dicsérettel!

T. Mészáros András ugyan jelenlétével megtisztelte – a minisztert, az államtitkárt/országgyűlési képviselőt és minket, hallgatókat, valamint – a rendezvényt, de azon nem szólalt fel! Ez igazán szép gesztus volt tőle, s így nem sértette meg például a diósdi lakosokat. Sem…

-------------------------------------

Ha cikkünk kissé szétcsúszottnak tűnne, az azért van, mert maga a fórum sem volt egy alaphelyzetbe állított Rubik kocka.

Az eseményre hárman mentünk el, s hárman is jegyzeteltünk. Azért, hogy kizárjuk a pártosságot, s megbeszéljük utána, hogy mit is kell hogyan érteni. Tehát ott voltunk ketten tök pártfüggetlenek, s egy jobboldali érzelmű és konzervatív polgártársunk is. A bennünk kialakult képet az elhangzottak tartalmilag hű vázlatával és az ahhoz fűzött, formázásában is eltérő megjegyzéseinkkel mutatjuk be.

Az alapvető érzés a "fórum" után a döbbenet. Ennyi hazugságot ilyen sűrűségben ritkán tapasztal az ember. Ráadásul ezeket a hazugságokat oly logikátlanul pakolták egymás után, hogy fájt. Fájt, hogy miként bírhatja a hallgatóság.

-------------------------------------

Az Alfahír beszámolója itt olvasható.