Színvakság
Typography
  • Smaller Small Medium Big Bigger
  • Default Helvetica Segoe Georgia Times

Ez volt az a hét, mikor megtudhattuk, hogy demokráciánkra hatalmas veszélyt jelent az az internet, aminek népszerű platformján lakossági fórumot tartottunk. Elmagyarázzuk?

Szóval az úgy volt, hogy T. Mészáros András polgármester online lakossági fórumot (inkább így: fogadóórát) tartott a Facebook-on. Eredetileg április 27-én tartotta volna, de azt előre nem látható elfoglaltságra hivatkozva végül elhalasztotta május 2-ára. Közben nem is sejthettük a veszélyt, de két nap múlva robbant a bomba.

Kiderült, hogy Kövér László, a parlament elnöke még április közepén, Lengyelországban járva azt nyilatkozta a Gosc Niedzielny című lengyel katolikus hetilapnak , hogy "a keresztény, illetve a konzervatív értékektől eltérő szemlélet terjesztésében jelentős szerepet tölt be a nehezen szabályozható, ugyanakkor a nemzetközi tőke és a nagy cégek által ellenőrzött internet és média", s ezt a demokráciát veszélyeztető "halálos fenyegetésnek", és a szemünk láttára alakuló "új totalitarizmusnak" nevezte. Ez május 5-én, csütörtökön jelent meg, melyet a hazai sajtó azonnal élénken taglalni (pl. nol, 444, index) kezdett. Aztán persze másnap jött az MTI-s helyreigazítás és magyarázkodás, ami lényegében nem változtat a kövéri véleményen. Nehéz is lenne változtatni azon, hiszen Kövér korábban is mondott már érdekeset, pl. 2010-ben azt, hogy azért veszélyes az internet, mert naponta változik.

Hát, mi meg itt állunk jól megfürödve T. Mészáros András polgármesterünkkel, aki hatalmas újításként online fogadóórák bevezetésén munkálkodik. Ezt is a lehető legveszélyesebb módon, a tuggyukik által vezérelt fészbúkon. Azt hiszem, most mérték Érden a legnagyobb csapást a demokráciára. És keresztény, konzervatív köreinkre.

Én azért sok sikert kívánok polgármesterünknek. Internetre fel! Tervek, milliárdok, döntések garmadája kerüljön ki arra a fránya hálóra! Lássuk a sok pályázatot előkészítés, elbírálás és számonkérés közben! Lássuk a tervpályázatokat, a terveket, a tervezők és kivitelezők nevét, a beruházások költségvetéseit, a jegyzőkönyveket, az elszámolásokat! Lássuk az ellenzéki képviselőket! Mérjünk akkora csapást az unortodox magyar demokráciára, amekkorát csak bírunk!

 

(Megjegyzés: a lakossági fórum elérhető eredetiben itt vagy másolatban itt:  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, )