Színvakság
Typography
  • Smaller Small Medium Big Bigger
  • Default Helvetica Segoe Georgia Times

A kérdés teljes terjedelmében így szól: Méltánytalan-e a gazdasági és klíma válság közpén a szociális és a környezetvédelmi bizottsági tisztség? Botrányosnak tartották, ezért visszaléptek - írja a meggyesek.hu, majd így folytatja: "Jakab Béla és Dr.Döcsakovszky Béla méltánytalannak, a szavazók akaratával ellentétesnek nevezte azt, hogy az ellenzék két vezéregyéniségét, olyan bizottságokba kívánták helyezni, ahol legkevésbé tudtak volna dolgozni a városért. (Jakab Béla - Egészségügyi és Szociális Bizottság, Dr. Döcsakovszky Béla - Sport és Ifjúsági Bizottság, Környezetvédelmi Bizottság.)" Hát, ha ez igaz, akkor elég szomorú.

Bár az MSZP programjából valóban nem sok derül ki (és akkor finoman fogalmaztam), de a meggyesek programja azért alapot szolgáltathatott volna arra, hogy az ezen területeken kifejtett elképzeléseiket megvalósítsák. Hogy nem értenek hozzá? Nagy ügy: kompenzációs listán kerültek be, csapatuk minden bizonnyal támogatta volna őket a munkában (mert persze nem mindenki lehet Kovács László, aki az EU biztosi állásért pár hét alatt átképezte magát 2 szakterületre is).

Hogy mi fáj nekem?

Az országban egyre szaporodik azon települési önkormányzatok száma, melyek felfogták végre, hogy az önkormányzat gazdálkodása az önkormányzati jog alanyainak, azaz a település választópolgárainak az érdekében kell történjen, s ezért akár szociális területet is érintő, a fenntarthatóságot szolgáló lépéseket is készek tenni. Termelnek, termeltetnek, gazdálkodnak, pályáznak, munkát adnak, gondoskodnak, művelik a tájat ... Nem véletlenül a kistelepüléseken látunk megvalósuló példákat: az ilyen szemlélet a pártok által nem uralt, emberközeli civil társadalmakban ver gyökeret. Nagyvárosokban a civil kurázsinak nincsen helye. Sajnos ez most Érden is bebizonyosodott.

Bebizonyosodott, hogy a civilek is a pártok pályáján akarnak játszani. Eszükben sincsen a felkínált lehetőségekkel élni, s a társadalmi fenntarthatóság ügyét képviselni. (Pedig az ellenkezőjére utaló jelek korábban kedvezőek voltak: 1, 2, 3). Inkább bevallják, hogy nem értenek hozzá. Hát akkor ki?

Hát ez fáj nekem.