Mi mennyi?
Typography
  • Smaller Small Medium Big Bigger
  • Default Helvetica Segoe Georgia Times
Az előző bejegyzésben ott hagytam abba, hogy bevételi oldalon erősen Százhalombatta felé billen a mérleg nyelve. Hozzánk képest behozhatatlan előnye van ezen a téren. Most a kiadási oldalt vizsgáljuk meg, hogy ebben is rendet tegyünk kicsit.
 
Ahogy már említettem, Érd területe nagyjából kétszerese, lakossága nagyjából háromszorosa Százhalombattáénak. Ez kiadási oldalról máris rosszabb helyzetbe hoz minket, mert egyrészt több területet, közművet, miegyebet kell karbantartani, fenntartani, fejleszteni, másrészt ezek nagyobb területen szóródnak szét, harmadrészt több ember közlekedését, orvosi ellátását, bölcsődei, óvodai, iskolai elhelyezését kell megszervezni vagy biztosítani. Így alapban sokkal több pénzre lenne szükség.
 
Érd úthálózatának hossza nagyjából 490 km. Százhalombatta úthálózatának hossza kb. 71 km. Ez az adat is már önmagában sokat mond, ha az arányt figyeljük: egy kétszer akkora területű városnak hétszer annyi útja van. 
 
Ráadásul ez csak a könnyed bevezető. A költségvetésből kiszemeztem pár adatot, de most nem teszem táblázatba, mert itt még kevésbé tudtam összehangolni a két táblázatot.
 
A teljes 2015-ös tervezett kiadás Százhalombattán 11.949 milliárd forint, Érden 10.593 milliárd forint, laza 10%-os a különbség. Nem fogom minden tételnél elmondani, de ha ugyanúgy állna a két város, akkor az arány 3:1, vagy minimum 2:1 lenne (lakosság alapján 3:1, terület alapján 2:1), minden battai forint mellé minimum két érdi forint mehetne. Itt konkrétan 1:1.1 az arány, Százhalombatta területre/lakosokra levetítve minimum több, mint dupláját tudja elkölteni. Persze a bevételt nézve ez nem is meglepő. Eddig egy pont oda.
 
Ebből egyből vonjuk is le, ami úgy kiadás, hogy nem valódi kiadás, hanem elteszik befektetésnek vagy tartaléknak. Érd eltett 172.140 millió forintot, Százhalombatta 4.940 milliárd forintot. Arányt itt nem számolok, inkább úgy szemléltetem, hogy ebből a tartalékból Százhalombatta nagyjából 8 hónapig húzná ki, ha semmi bevétele sem lenne. Érd is túlélné a teljes bevételkiesést, úgy 6 napig.
 
Igaz, hogy Batta befektetéseinek majdnem a fele ment a levesbe a Quaestor-ügy miatt, de egyrészt a maradék még mindig egy nagyságrenddel nagyobb, mint Érden, másrészt a bevételek tekintetében biztosak lehetünk benne, hogy pár év alatt visszadolgozzák az előző szintre a tartalékokat. Mondanom sem kell, még egy pont oda.
 
Tehát levontuk a megtakarítást: a tényleges összeg, amit elköltöttek Érden 10.421 milliárd forint, Százhalombattán 7.009 milliárd forint. Az arány már jobb, de még mindig Batta áll jobban, olyan 1.5:1 mértékben. Megint plusz egy Százhalombattának.
 
Ami mindkét költségvetésben egyértelműen szerepel: vannak kötelező feladatok, és vannak önként vállalt feladatok. Vagyis az első valóban kötelező, azt fizetni kell, nincs mese. A második pedig lehetőség: ha marad pénz és úgy döntenek, hogy arra költenek, akkor lesz belőle valami.
 
Érden a kötelező feladatokra összesen 7.332 milliárd forintot terveztek költeni 2015-ben. Százhalombattán 2.883 milliárd forintot. Itt 2.5:1 az arány, ami mondjuk megfelelő, körülbelül ilyen különbségnek kellene lennie minden tekintetben. Ez legyen döntetlen.
 
Ebben egyébként olyan tételek szerepelnek, mint például 
  • az önkormányzat és a polgármesteri hivatal dolgozóinak fizetése: Érd 859.647 millió forint, Százhalombatta 1.090 milliárd forint (sokadik Battának),
  • dologi kiadások, mint eszközök beszerzése (a fénymásolótól a radírig minden), különféle szolgáltatások igénybevétele: Érd 1.648 milliárd forint, Százhalombatta 3.186 milliárd forint (megint Batta),
  • ellátottak pénzbeli juttatása: Érd 334.051 millió forint, Százhalombatta 128.000 millió forint (ez nagyságrendileg stimmel),
  • egyéb működési célú kiadások: Érd 930.114 millió forint, Százhalombatta 714.103 millió forint (Batta),
  • beruházások: Érd 305.567 millió forint, Százhalombatta 519.255 millió forint (nagyon Százhalombatta),
  • felújítások: Érd 583.428 millió forint, Százhalombatta 66.700 millió forint (ez viszont nagyon Érd!).
 
Az önként vállalt feladatokra Érden 755.153 millió forint jutott, Százhalombattán 4.125 milliárd forint. Hoppá, itt már egyértelműen kibukik, hogy ki mennyit tud és fog olyan dolgokra költeni, ami nem kötelező számára, de a lakosok érdekeit, kényelmét, kedvtelését szolgálja. A pont egyértelműen Battáé.
 
Amit még ki tudtam venni a két költségvetésből, hogy Érden 21 helyre fizet támogatásokat (pl. bölcsik, óvodák, múzeum, könyvtár, városi sportrendezvények, egészségügy, polgárőrség, és hasonlók), míg Százhalombatta 12 ilyen intézményt emelt ki (szintén óvodák, múzeum, könyvtár, szabadidő központ, és hasonlók). Ezek Érd esetében összesen 379.136 millió forint, Százhalombatta esetében összesen 2.759 milliárd forint. Majdnem egy nagyságrend van köztük. Már nem is számolom, menyinél tartunk.
 
Ismét azt támasztják alá az adatok, hogy Érd és Százhalombatta ilyen típusú összehasonlítása teljesen értelmetlen. Teljesen más a bevételi és kiadási oldal, és ha a két várost egy platformra szeretnénk tenni, akkor Érdnek sokkal több bevételre lenne szüksége, amit aztán másféle struktúrában kellene elköltenie. Már ha ennek tényleg lenne értelme, mert akkor is csak elvileg tettük egy polcra a két várost, hiszen a városok felépítése, lakossága, igényei, fontossági sorrendjük akár teljesen mások is lehetnek, hiába vannak egymás mellett.
 
Ahogy az előző bejegyzésnél is írtam: ez nem egy forintra lebontott, roppant részletes elemzés. Ez csak egy kis gondolatébresztő, amit a publikusan hozzáférhető adatokból szűrtem le.