az írástudók felelőssége

  • Nem a funkcionális analfabétákat szólítom meg. Ők görgessenek, kattintsanak tovább. Az írástudók felelősségére számítok csak. Ők talán képesek ilyen-olyan oldaliságuktól függetlenül, a tényeket magukat értékelni.

  • Az Érdlakó egyik ideológia mellett sem kötelezi el magát, ahogy szerzői sem vélik úgy, hogy bárki kezében ott lenne a bölcsek köve. És éppen e miatt fontosnak tartjuk, hogy hazánkban ne uralkodjon el a jogalkotói terror, szabad utat kapjon a megismerés iránti vágy, a párbeszéd, a tanulás szabadsága. Szabad országban akarunk élni és ezért készek vagyunk szolidaritást vállalni azokkal a testvéreinkkel, akik üldöztetést szenvednek el. Ezért bátorítunk és várunk mindenkit: vasárnap délután a Clark Ádám téren, este a Kossuth téren!

  • Ez az ország sosem fog kiindulni ebből a sötét gödörből, ha folyamatosan elvitatjuk a számunkra nem tetsző csoportok jogait. Ma azt halljuk a magukat jobboldali-konzervatív-keresztyénnek hazudó és véleményformáló (valójában csak megmondó-) embereknek tartó hatalmasságoktól, hogy a civilek csak addig civilek, míg nem akarnak politizálni (a politizáló álcivilek pedig sorosbérencek, hazájukra rontók). A másik oldal kórusa se különb: ők az egyházaknak parancsolnának közügyekben szájzárat. Mindeközben pénzről is szó van: a viktoriánusok a civilek pénzforrásait zárnák el (NCA, norvégalap, soros-pénzek), az ellenoldal pedig az egyházak finanszírozását képzelik el úgy, hogy tartsák el a hívek. Nem lehetne ezt másként?

  • Szerintetek van ennek az egésznek bármi előremutató, és a megoldás lehetőségével kecsegtető értelme?

  • furdozok 01Alpolgármesteri tájékoztatás szerint még búvárkodni is lehet majd búvárkodásra is alkalmas lesz a most épülő Papi-tóban. Egy ismerősöm jelezte, hogy ő ugyan nem engedi be a gyerekét a létesítendő "viziparadicsomba", mert nem bízik a víz fürdőzésre alkalmas minőségében. Mi lehet az igazság?

  • erdlako fogaskerek 2 Engedd meg, hogy köszönetet mondjak, amiért mindezt leírhattam. Ha csak Te, nyájas olvasó, ha egyedül Te gondolkodtál el rajta, már akkor is kicsit jobb hely lett Érd. Kérlek, ne rám haragudj, ha őszinteségemmel szíven találtalak. Inkább gondolkodj el rajta! Nem szégyen beismerni, hogy eddig valamit rosszul gondoltál, sosem késő változtatni.

  • civilekMi a közös az Elvira major ipari parkjában, a Fürdő utca betemetett Sulák-patakjában, a Széchenyi iskola megszüntetésében és Paks2-ben? Nem, nem Soros.

  • erdlako embertepiteniTörtént ma, hogy polgármesterünk nem értette azt, hogy mit mondok. Nem nagy ügy, gyakran megesik az ilyesmi, nyilván én nem voltam képes jól átadni a tanítás lényegét. És, de talán éppen ezért, ezúttal mégis megosztanám a gondolatot nagyobb körben is. Hátha másban is megragad úgy, ahogyan egykor bennem megragadt.

  • Érd város polgármestere és alpolgármestere - nyilván kommunikációs segéderőinek tanácsára - azzal tisztelt meg, hogy a közeledő választási hadjáratra elképzelt zavargók csapatába sorolt be engem is.

  • erdlako anonim 04Hisszük, hogy élhető társadalmunkat a gondolkodni képes és párbeszédre hajlandó polgárok tevékenységére építve lehet csak felépíteni. Tudjuk, hogy ehhez találkoznunk, beszélgetnünk kell. Megtapasztaltuk, hogy a politika fontosabb annál, mint sem a pártokra bízzuk. Közreműködésünkre, segítő jelenlétünkre van szükség ahhoz, hogy leendő képviselőinknek legyen alapja a valódi képviselet ellátására. Ha ismét a pártközpontok zárt irodáiba száműzzük a minket érintő döntések meghozatalát, akkor ismét évekig várhatunk a rendszerváltás lehetőségére.

  • erdlako cseppviz 171201Ezzel a címmel hirdetett az Érdi Fidelitas 2017. december 1-én az új Parkvárosi Közösségi Házban... khm... nehéz meghatározni, hogy pontosan mit is. Előadást? Fórumot? Bemutatót? Médiaeseményt? Közéleti tréninget? De víz és pogi volt.

  • Egy értelmetlen és álságos vita dúl a bulvárpolitizálók közt. Az egyik oldal azt állítja, hogy városunk sose látott fejlődésének szemtanúi lehetünk, másfelől pedig úgy látják, hogy holtponton vagyunk, semmi se történik.

  • Túl sok, magát keresztyénnek valló ember van a környezetemben, akinek nem elég erős a hite, nem mer Krisztus tanítása szerint élni, nem mer a szeretet útján kiállni a keresztyén értékekért, nem bízik abban, hogy ha igaza van egy vitában, akkor az Úr elég erőt és elég bölcsességet ad neki ahhoz, hogy ezt az igazságot szóban és tettben meg is élje.


  • Tegyünk végre rendet és írjuk le mi a bajunk a ballibsikkel! Ígérem, nem lesz bonyolult.

  • ... azzal, hogy saját lopásait, hazugságait, gyűlölködéseit a kereszténység leplével igyekszik takarni. És bűnrészes minden egyház, minden pap/lelkész, egyházi vezető, mely ehhez asszisztál.

  • Négy évtizede lett város az egykor Európa legnagyobb falujaként emlegetett Érdünk, amit egykor „álomba illő magyar Svájc”-nak is emlegettek. Tudtad, hogy mára sok néven emlegetik? Virágzó kertváros, a lehetőségek városa, a legek és ellentmondások városa, Pest megye legnagyobb városa, de nem székhelye, megyei jogú város, vagy rövidítve: MJV, családbarát város, a fiatalok nagyszerű lehetőségű városa és így tovább!

  • Magyarországon megszűnt a demokratikus választások intézménye, és semmi okunk sincsen azt remélni, hogy ősszel a helyhatósági választásokon demokratikus választásokat tarthatunk. Tudom, hogy ezen kijelentésre többen felszisszennek, ezért kifejtem.


     

  • Jó, hogy az idén is van Karácsony. Ebben a sötét decemberben néha már attól remegtünk, hogy a béke angyala ebben az évben nem fog leszállni a földre, talán mert nincsenek „jóakaratú emberek”, akiknek „nagy örömet” hirdessen.

  • A magunkfajta választópolgár mindig várja, hogy a semmitmondó bulvárpolitika, a pártosodó adok-kapok és az érdekorientált okoskodások helyett értékorientált, rendszerben gondolkodó, elvhű szakpolitikák versenye vegye át a hivatalos politikát, avagy másként fogalmazva, a közigazgatást.

  • Sokan látjuk, hogy átfogó közigazgatási reformra szorul az építésügy. De emlékszünk még arra is, hogy a 2013-as reform előtt is rengeteg probléma volt. A kampány elérte az építésügyet is, noha építésügyi szakpolitikust nagyon régóta nem látunk már. Mire számíthatunk egy kormányváltás után?

  • "A klímavédelem nem ideológia, hanem pragmatizmus. Mindenki a saját vezetője. És igen, feltehetjük a kérdést, hogy tulajdonképpen miért baj az, ha kihal az emberiség. És ne csináljunk semmit. De akkor azt se várjuk el, hogy mások tegyenek valamit értünk." (Frank Schätzing)