képviselet

  • A kérdés teljes terjedelmében így szól: Méltánytalan-e a gazdasági és klíma válság közpén a szociális és a környezetvédelmi bizottsági tisztség? Botrányosnak tartották, ezért visszaléptek - írja a meggyesek.hu, majd így folytatja: "Jakab Béla és Dr.Döcsakovszky Béla méltánytalannak, a szavazók akaratával ellentétesnek nevezte azt, hogy az ellenzék két vezéregyéniségét, olyan bizottságokba kívánták helyezni, ahol legkevésbé tudtak volna dolgozni a városért. (Jakab Béla - Egészségügyi és Szociális Bizottság, Dr. Döcsakovszky Béla - Sport és Ifjúsági Bizottság, Környezetvédelmi Bizottság.)" Hát, ha ez igaz, akkor elég szomorú.

  •  

    A hivatalos szervekkel mindig is nehézkes volt a kommunikáció. Az állami cégekkel is. Az önkormányzati cégek legalább igyekeztek, legalábbis így láttam egy darabig. De most ebben is megváltozott a véleményem.

  • Most megosztjuk, hogy mit kérdeztünk T. Mészáros Andrástól. És miért. Izgatottan várjuk a válaszát!
     
    Tisztelt Polgármester Úr!
     
    Az Érdi Újság 2016. szeptember 14-i számában Ön egy felhívást tett közzé. Engedje meg, hogy ezzel kapcsolatban feltegyünk Önnek néhány kérdést, mely a felhívás kapcsán bennünk felmerült.
  • A kérdéssor, melyre azóta sem válaszolt a minket mindentől függetlenül, és mint minden érdit képviselő polgármester. Mi a baj ezzel? Semmi. Nyilván nem vette észre, hogy az e-mail cím, amiről küldtük, az tartalmazza az Érdlakó szót. Nyilván azt sem, hogy az oldal, aminek a nevében kérdeztük, nem más, mint az Érdlako.hu… Érdlakó, érdiek, Érd… ez mondjuk pont semmit nem indított be nála. 

  • Ez az ország sosem fog kiindulni ebből a sötét gödörből, ha folyamatosan elvitatjuk a számunkra nem tetsző csoportok jogait. Ma azt halljuk a magukat jobboldali-konzervatív-keresztyénnek hazudó és véleményformáló (valójában csak megmondó-) embereknek tartó hatalmasságoktól, hogy a civilek csak addig civilek, míg nem akarnak politizálni (a politizáló álcivilek pedig sorosbérencek, hazájukra rontók). A másik oldal kórusa se különb: ők az egyházaknak parancsolnának közügyekben szájzárat. Mindeközben pénzről is szó van: a viktoriánusok a civilek pénzforrásait zárnák el (NCA, norvégalap, soros-pénzek), az ellenoldal pedig az egyházak finanszírozását képzelik el úgy, hogy tartsák el a hívek. Nem lehetne ezt másként?

  • erdlako anonim 04Mitől népuralom az, ahol a pártközpontok döntik el, hogy itt, helyben melyik utca marad sáros?

  • civilekMi a közös az Elvira major ipari parkjában, a Fürdő utca betemetett Sulák-patakjában, a Széchenyi iskola megszüntetésében és Paks2-ben? Nem, nem Soros.

  • erdlako anonim 04Hisszük, hogy élhető társadalmunkat a gondolkodni képes és párbeszédre hajlandó polgárok tevékenységére építve lehet csak felépíteni. Tudjuk, hogy ehhez találkoznunk, beszélgetnünk kell. Megtapasztaltuk, hogy a politika fontosabb annál, mint sem a pártokra bízzuk. Közreműködésünkre, segítő jelenlétünkre van szükség ahhoz, hogy leendő képviselőinknek legyen alapja a valódi képviselet ellátására. Ha ismét a pártközpontok zárt irodáiba száműzzük a minket érintő döntések meghozatalát, akkor ismét évekig várhatunk a rendszerváltás lehetőségére.

  • Közös játékra hív mindenkit az Érdlakó. Játsszunk el a gondolattal, hogy márciusban újra kezdjük! Mit kívánunk városunknak? Milyen városban szeretnénk élni? Rakjuk össze közösen a mi márciusi pontjainkat! Március idusáig közzéteszünk pár pontot. Témánként önálló bejegyzésként. Alatta tegyetek javaslatot hozzá, véleményezzétek! Folytassatok vitát a városi FB fórumokon, az Érdlakó facebook oldalán, tegyetek javaslatot újabb pontokra! Március 15-én nyilvános eseményen élőben is megbeszéljük az elképzeléseket, hogy aztán követelésekké kovácsoljuk azokat.

    A 2. pont: Részvételi demokráciát!