Érdlakó

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Tervezés és tanácsadás

E-mail Nyomtatás PDF

altÉrd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2007. augusztusában meghívásos közbeszerzési pályázatot hirdetett „magas- és mélyépítéshez, valamint településrendezéshez kapcsolódó, műszaki tervezés és tanácsadás” tárgyában, keretmegállapodások megkötése céljából. A meghívásos közbeszerzési eljárás eredményeként 3 céget hirdettek győztesnek. A keretmegállapodásra hivatkozva azután évekig – a mai napig is – 90%-ban a Hinterland Mérnöki Iroda Zrt-t (a pályázat kihirdetésekor még Kft-t) vették igénybe, és egyoldalú előnyt biztosítottak e cég számára. 

 

Itt szólhat hozzá

A keretmegállapodások megkötése azt eredményezte, hogy az azóta eltelt időben nem hirdettek tervezésre vonatkozó pályázatot, nem történt ajánlatkérés, nem volt versenyeztetés.
 
Annak ellenére így történt, hogy a 137/2004. (IV.29.) Korm. sz. rendelet 1.§. (3) bekezdése kötelezően előírja:
Tervpályázati eljárást kell lefolytatni a Kbt. szerint ajánlatkérőnek minősülő szervezeteknek a Kbt. hatálya alá tartozó, építési beruházás esetén az építmény építészeti-műszaki tervezésének a kivitelezést megelőző versenyeztetéséreha jogszabály eltérően nem rendelkezik –, valamint az önálló szolgáltatásként megrendelendő építészeti-műszaki tervezés versenyeztetésére. A tervpályázati eljárás eredményekénta 22. §-ban foglalt eltérésekkela Kbt. szerinti tervezői szolgáltatás megrendelésére kerül sor.”
 
A keretmegállapodás megkötése, majd annak ürügyén a Hinterland előnyben részesítése és helyzetbe hozása a Kbt. és a fent idézett jogszabály megkerülésére szolgált.
De emellett további problémák is felmerülnek ezzel kapcsolatban.
A keretmegállapodásokkal nem csupán a versenyeztetést sikerült kikerülni, akadtak szerződéses tervezések, amelyek még a keretmegállapodásoknak sem feleltek meg, hanem azokat más formában fizette ki az önkormányzat.
 
A mellékelt táblázaton jól láthatóan egyes esetekben (összesen 15) nem is tervezési, hanem adásvételi szerződéseket kötöttek, amellyel sikeresen kikerülték az egyébként vállalkozói tevékenységnek minősülő szerződéstípusok közbeszereztetését, és a szerződések „átalakításával” a Ptk-ban foglalt, a megrendelő (az önkormányzat) javára szolgáló szankciók érvényesítési lehetőségét is kizárták.
 
2007. IV: és 2008. I. negyedévében Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata a mellékelt táblázatban foglalt 15 esetben, összesen bruttó 95.540.040,- Ft (nettó 79.616.700,- Ft) értékben „vásárolt” adásvételi szerződéssel terveket a Hinterlandtól, amelynek munkavégzésével kapcsolatban is több probléma merült fel, de leginkább kifogásolhatóak volt – a jogellenes forma mellett – a kirívóan magas „eladási” árak.
 
Az ilymódon „megvásárolt” tervekkivétel nélkül engedélyezési tervek, amelyek közül egy sem jutott el a kiviteli tervezés stádiumába és amelyik engedélyezési terv egyáltalán pályázati benyújtásra került, az a pályázat sem nyert (a táblázatból jól látható, melyik tervet melyik pályázathoz nyújtották be és az miért nem nyert, illetve az is, hogy néhány engedélyezési tervet nem nyújtottak be pályázathoz sem).
 
A dokumentumok:
alt alt alt
alt alt  
alt alt alt
alt alt alt
alt alt alt
alt alt
alt

 

2010. szeptember 06. hétfő, 16:59  

  • iwiw
  • Google Bookmarks
  • Twitter
  • Facebook

Frissek

Kis kíváncsi

A madárpók az repül?

Névnapok

Tegnap 2012.02.07 : Tódor, Rómeó
Ma 2012.02.08 : Aranka
Holnap 2012.02.09 : Abigél, Alex

Hasznos Hírek