Érdlakó

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

III. Nemzetközi Babahordozó Hét

E-mail Nyomtatás PDF

alt2010-ben már harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Nemzetközi Babahordozó Hét szerte a világon. Ehhez kapcsolódóan az Ölelés Babahordozó Szakmai és Érdekvédelmi Egyesület (röviden Ölbebaba) idén az eddigieknél is nagyobb szabású programsorozattal várja az érdeklődőket szeptember-október során szerte az országban, sőt, határon túl is.
A rendezvényeken a babahordozásé, a kötődő nevelésé, a válaszkész gondoskodásé és a természetes babagondozásé a főszerep.  
A Hét során az érdeklődők megismerhetik a babahordozást, a gondoskodásnak ezt a természetes, testi-lelki biztonságot nyújtó és igen praktikus módját. A babahordozás nem pusztán múló divat, hanem a baba biztonság és testközelség iránti elemi igényére adott kézenfekvő válasz. Az ölelés biztonsága elmélyíti a teljes élethez szükséges kötődést, s a tévhitekkel ellentétben a hordozás egyáltalán nem káros a baba egészségére, sőt, kifejezetten kedvezően befolyásolja a mozgásfejlődését. A szülővel való együttlét nem csak a nyugalom, hanem sok közös öröm és élmény forrása is, az egész család életét megkönnyíti, a baba pedig részesévé válik a körülötte zajló eseményeknek.

Érden október 8-án, pénteken délután a Budai úton hordozókendő lánccal szeretnénk magunkra irányítani a figyelmet a két körforgalom között. Innen a Földrajzi Múzeum kertjébe sétálunk át, Bognár Krisztina védőnő megnyitja a programot, majd, hordozóeszköz bemutató, és tanácsadás következik.

Százhalombattán 9-én, szombaton délelőtt, a Tesco előtt találkozhatnak velünk, ahol a vállakozókedvű szülők, leparkolva babakocsijukat, vásárlás közben próbálhatják ki a hordozást.

A délutáni program a Dunafüredi Közösségi Házban az erre az alkalomra gyűjtött fotók kiállításának megnyitójával indul, ahol Schmidt Mónika mond beszédet és zenél a Lukin Kamaraegyüttes. Ezt kerekasztal-beszélgetés követi az elkényeztetésről, majd másnap kötődésről, a hordozás történetéről és jelenéről szóló érdekes előadásokkal, vetítésekkel folytatódik az esemény.

A gyermekeket aszfaltrajzversennyel, játékszobával, kézműves sarokkal, Ringató foglalkozással várjuk, a felnőttek pedig játékos teszt kitöltése után értékes, és személyes ajándékokat kaphatnak. A kérdésekkel érkezőket mindkét nap szoptatási és hordozási tanácsadás várja.

A kétnapos rendezvény vasárnap közös hordozós tánccal, Zsille Dóra magyarbödi karikázó tanításával zárul.

A programokat az érdi La Leche Liga csoportjának, és a százhalombattai Anya-tej-klub tagjai szervezték önkéntes munkával. A részvétel ingyenes, további információ a helyi eseményekről a http://hordozohet.anyasag.info/ , illetve a központi www.babahordozohet.hu honlapon található

 


Nemzetközi Babahordozó Hét részletes programja

ÉRD
2010. október 8.

Kendőzzük be a várost! – Találkozzunk a központban!
15.00: Hordozókendő-lánc a Budai úton
15:30: A programot megnyitja Bognár Krisztina védőnő
16.00: Hordozóeszköz bemutató és próbahordozás a Földrajzi Múzeumban

SZÁZHALOMBATTA
2010. október 9-10.

Dunafüredi Közösségi Ház, Százhalombatta Esthajnal utca 23.

2010. október 9.
9.00-13.00: Parkolj és hordozz! – Vásárolj babakocsi nélkül! – a Tescoban
Délutántól folyamatosan : aszfaltrajzverseny, teszt
14.00: Fotókiállítás és a program megnyitója – Schmidt Mónika, Szülők Fóruma Egyesület
15.00: Hordozott = Elkényeztetett gyerek? – kerekasztal beszélgetés Földiné Szabó Csilla óvónővel, Marton-Horváth Krisztina 4 gyermekes, ikres édesanya, Csókásiné Hermann Anna vezető védőnő, Dr. Kun Judit Gabriella orvos, laktációs szaktanácsadó (IBCLC), LLL vezető, Nagyné Antal Réka, Beli Buba Babahordozó Iskola, tanfolyamvezető – moderátor: Csörgőné Polgár Andrea pedagógus, perinatális szaktanácsadó, hordozókendő tanfolyamvezető
16.00: szoptatási és hordozási tanácsadás, próbahordozás

2010. október 10.
Egész nap folyamatosan: aszfaltrajzverseny, teszt
10.00: Hordozóeszköz bemutató
11.00: Hordozás – új vagy régi? – Turi Nagy Éva, a Beli Buba Babahordozó Iskola vezetőjének vetítéssel egybekötött előadása
12.30: szoptatási és hordozási tanácsadás, próbahordozás
14.00: Ringató foglalkozás Venczel Mónikával
15.00: Kötődés és testközelség – Csóka Szilvia zoológus előadása
Programzáró: aszfaltrajzverseny, teszt eredményhirdetés
17.00: Magyarbődi karikázó, tánctanítás Zsille Dórával

Támogatóink:

  • Dunafüredi Közösségi Ház, Százhalombatta
  • Magyar Földrajzi Múzeum, Érd
  • Érd Önkormányzata
  • Százhalombatta Önkormányzata
  • Anya-tej-klub, Százhalombatta
  • La Leche Liga érdi csoportja
  • Ölbebaba Egyesület
  • Beli Buba Babahordozó Iskola
  • Lilla Bababolt, Érd
  • Bamberoo
  • Battai Ifjúságért Közalapítvány
  • Tempo Egészségpénztár
  • Civil ÉRDek Meggyesek, Érd
  • Bálint Kinga
  • Bognár Koppány
  • Csordás Ervin
  • Csordásné Tilhof Zsuzsanna
  • Fehér László
  • Nagyné Antal Réka
  • Szőke Zsófia
     
 

  • iwiw
  • Google Bookmarks
  • Twitter
  • Facebook

Kis kíváncsi

Azt mondják, Einsteint az ő idejében csak 10 ember értette a világon. Ha engem senki nem ért, zseni vagyok?

Névnapok

Tegnap 2012.05.19 : Bernát, Felícia
Ma 2012.05.20 : Konstantin
Holnap 2012.05.21 : Júlia, Rita

Hasznos Hírek